Ponta: sértők és büntetendők Tőkés kijelentései

Nemcsak sértők, hanem büntetendők is Tőkés László európai parlamenti képviselő kijelentései - mondta Victor Ponta román kormányfő kedden, Tőkés Lászlónak a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen elhangzott beszédére utalva.

Ponta a keddi kormányülés elején, a sajtó jelenlétében köszönetet mondott a külügyminiszternek, amiért a tárca állást foglalt „Tőkés úr és más urak” kijelentéseivel kapcsolatban.

- Sajnálom, hogy Romániának nincs olyan elnöke, aki ellátná alkotmányos feladatait, és állást foglalna, amikor Románia területi épségét és függetlenségét éri támadás, ezért kérem, tegye meg ön - mondta Ponta a külügyminiszterhez intézve szavait.

Felkérte a tárca vezetőjét, hogy tájékoztassa az európai intézményeket valahányszor EP-képviselők, vagy más államok tisztségviselői a román nemzeti és európai érdekekkel ellentétes javaslatokat tesznek.

A román sajtóban nagy visszhangot kapott Tőkés László azon javaslata, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi státust” az erdélyiek felett úgy, mint Ausztria Dél-Tirol felett.

- Tőkés és a többiek kijelentései szerintem nemcsak sértők, hanem a büntető törvénykönyvet is sértik. Talán akad majd valaki - nem mi, mert az igazságszolgáltatás független -, aki utánanéz, hogy miként történhetnek ilyen dolgok egy magára adó európai országban - jelentette ki a román miniszterelnök.

Július 24-én a román külügyminisztérium közleményében egy „romániai szuverén folyamatba” való beavatkozásnak minősítette egyes - meg nem nevezett - magyarországi politikusoknak a romániai közigazgatási átszervezés kapcsán tett kijelentéseit.

Július 23. és 28. között a székelyföldi Tusnádfürdőn rendezték meg a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen több magyarországi és erdélyi politikus bírálta azt a bukaresti közigazgatási átszervezési tervet, amely a Székelyföldet, az ott élők akarata ellenére, román többségű régióba olvasztaná be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.