Ponta mégsem holokauszttagadó

A diszkriminációellenes hatóság szerint nem tagadta a holokausztot Victor Ponta román miniszterelnök, amikor Traian Basescu tízéves államfői ténykedésének következményeit a náci rezsiméhez hasonlította – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) előző napi döntéséről Asztalos Csaba, a testület elnöke. 

A politikust „gondatlanságból elkövetett" holokauszttagadásért jelentette fel a hatóságnál az ActiveWatch médiafigyelő szervezet, mert megítélése szerint a kijelentés – még ha nem is szándékosan – a nácizmus bűneit bagatellizálja, és ezzel sérti a holokauszt áldozatait. 

A CNCD felmentő határozatánál azt vette figyelembe, hogy a nyilatkozat nem utal a zsidó közösségre, s nem a zsidó közösség panaszkodott diszkriminációra – magyarázta Asztalos Csaba. Hozzátette: a határozat indoklásában a CNCD mindazonáltal elhatárolódik az összehasonlítástól, amelyet a maga részéről „enyhén szólva szerencsétlennek" tart.

„Megkerestük az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézetet, illetve a zsidó hitközség vezetőit: mindkét részről úgy értékelték, hogy ezt nem lehet holokauszt-tagadásnak minősíteni" – számolt be a CNCD elnöke.

Az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban tartózkodó Ponta egy Facebook-bejegyzésben üdvözölte a CNCD határozatát, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, amiért hasonlatával megbántotta mások érzékenységét.

„Megértettem, hogy az ilyen üzenetek félreérthetőek, téves benyomást kelthetnek, és egész biztos, hogy nem teszek többé ilyen hasonlatokat (...) Románia leendő elnökeként vállalom, hogy a jövőben elkerülöm az ilyen helyzeteket, és figyelni fogok nyilatkozataim várható következményeire" – írta az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata politikus.

Ponta szerdán a zsidó újév (rós hasána) alkalmából hivatalos üzenetben köszöntötte a romániai zsidó közösséget és az egész zsidó népet, hangsúlyozva, hogy ez az „öröm, a múltidézés és megbocsátás ünnepe".

A Basescu-korszakot a náci rezsimhez hasonlító kormányfői kijelentést korábban Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke is botrányosnak nevezte, és felszólította az európai szocialistákat, hogy határolódjanak el tőle.

Szeptember elején, a kijelentés elhangzása után közleményben tiltakozott Aurel Veiner parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke is, mérhetetlen és elfogadhatatlan politikai hibának minősítve a kormányfő hasonlatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.