Politikusfeleséget rabolt el a Boko Haram

A Boko Haram nevű nigériai iszlamista terrorszervezet vasárnap megtámadta Kamerunban az ország miniszterelnök-helyettesének, Amaduo Alinak a házát, és elrabolta a politikus feleségét a személyzet több tagjával együtt – írja az MTI. A támadás során legalább hárman meghaltak. Az emberrablás Kolofata városában történt, Kamerun északi részén, a nigériai határtól nem messze. Alit a testőreinek sikerült elmenekíteniük Kolofatából Mora városába.

A kameruni kormány közlése szerint a terrorszervezet emberei ugyancsak vasárnap és ugyancsak Kolofatában rátámadtak egy helyi vallási vezető, Seini Boukar otthonára, és őt is elrabolták. Boukar a város polgármestere is.

Péntek óta a Boko Haram egységei már háromszor törtek be kameruni területre. A szervezet 22 feltételezett tagját tíz és húsz év közötti börtönre ítélték Kamerunban. Egyelőre nem tudni, hogy van-e összefüggés az ítélet és a támadások között.

Azt a kétszázegynéhány diáklányt, akit a terroristák áprilisban raboltak el egy nigériai iskolából, Chibokból, a nemzetközi segítség – többek között amerikai és brit katonai tanácsadók érkezése – ellenére még mindig nem sikerült kiszabadítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.