Politikai gyilkosság Irakban

Meggyilkolták az iraki parlament legnagyobb szunnita frakciójának a vezetőjét pénteken egy bagdadi mecset bejáratánál. Hárisz al-Obeidi meggyilkolása előtt egy nappal néhány indítványozta egy független vizsgálóbizottság felállítását iraki börtönökben történt rejtélyes kínzások és halálesetek miatt.

A merénylő lelőtte Hárisz al-Obeidit és testőrét, majd gránátot hajított a pénteki ima résztvevői közé, további három ember  életét oltva ki, tizenkét másik személyt pedig megsebesítve -  közölte egy neve elhallgatását kérő belügyminisztériumi illetékes,  hozzátéve, hogy ezután a támadót is lelőtték.

Biztonsági források előzőleg arról számoltak be, hogy a merénylő  akkor lőtte le a politikust, amikor az kilépett mecsetből. Ezt a  változatot említette pártjának, az Egyetértés Frontjának a szóvivője  is, amikor megerősítette a frakcióvezető halálhírét.

Obeidi tagja volt az iraki törvényhozás emberjogi bizottságának  is. Meggyilkolása előtt egy nappal néhány indítványozta egy független vizsgálóbizottság felállítását iraki börtönökben történt rejtélyes kínzások és halálesetek miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.