Polgármesteri tiltakozás a radarbázis ellen

Brüsszelben tiltakoznak azok a cseh polgármesterek, akik az Egyesült Államok Csehországba telepítendő rakétapajzsa körüli településeket irányítják. A fegyverkezési versenytől óvnak.

Mintegy negyven cseh polgármester utazott el Brüsszelbe ma abból a régióból, ahová az Egyesült Államok Csehországban felépítendő radarbázisát tervezik. Lapunknak nyilatkozva Jan Neoral, Trokavce első embere, a Polgármesterek a radar ellen szövetség elnöke elmondta, hogy több európai szervezettel együtt fognak tüntetni Brüsszelben a támaszpont létesítése ellen, és találkoznak több európai parlamenti képviselővel is.

– Az érintett településeken tavasszal helyi népszavazásokat tartottunk, amelyeken elsöprő többséggel elutasították az amerikai radarbázis tervét. Állásfoglalásunkat a Topolánek-kormány nem vette figyelembe. Miként azt sem, hogy a cseh lakosság több mint hetven százaléka ellenzi ezt az elképzelést.  A projekt máris feszültséget keltett az amerikai és az orosz politikai vezetők, valamint az Egyesült Államok és Európa között, s mára már az is nyilvánvaló, hogy a fegyverkezési verseny további fokozásához fog vezetni. Mindezek ellenére júliusban a cseh és az amerikai külügyminiszter, majd pedig a védelmi tárcák két vezetője már alá is írta a szerződést, amely első olvasatban már a prágai parlament elé került. Nincs más választásunk, mint kiterjeszteni  a határainkon túlra, egész Európára a tiltakozásunkat, amelyet számos nemzetközi szervezet támogat – közölte Neoral.

Az elmúlt héten a körzet polgármesterei levélben kérték fel Barack Obamát az amerikai elképzelések felülvizsgálatára és leállítására. A radarbázist a Prágától mintegy hatvan kilométerre nyugatra, a Brdy hegységben építenék fel, amely  a Lengyelországba tervezett rakétatámaszponttal együtt a terrorista támadások ellen tervezett európai védőpajzs kialakítását szolgálná.

 

(POZSONY)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.