Polgárháború küszöbén áll Madagaszkár

Ismét a tömegbe lőtt a hadsereg Madagaszkár fővárosában, ahol hetek óta dúlnak a véres zavargások, amelyek élén a főváros, Antananarivo leváltott polgármestere, Andry Rajoelina áll. A vérontásnak már több mint száz halálos áldozata van, de az ellenzék vezérét ez sem rettenti meg, újra és újra utcára vezényli híveit.

Andry Rajoelina 2007-ben független jelöltként nyert az antananarivói helyhatósági választáson az elnök pártjának favoritjával szemben, és mióta átvette hivatalát, egyre ádázabb kritikusa Marc Ravalomanana államfő rendszerének.

Saját televízió- és rádióadója hullámhosszán naphosszat ostorozta az elnököt és kormányát a szabadságjogok folyamatos megnyirbálása miatt. A hatalom türelme decemberben fogyott el, amikor az ellenzéki tévécsatorna interjút sugárzott a korábbi elnök Didier Ratsirakával, aki 2001-ben vitatott körülmények között vesztette el a választásokat, majd külföldre távozott. A hatóságok az adót bezáratták, szerintük az ex-elnök áll az egész ribillió mögött.

Rajoelina – aki váltig tagadja, hogy Ratsiraka bábja lenne – erre nyílt harcot hirdetett a szerinte korrupt és zsarnok elnök ellen. Az egyre romló szociális helyzet, valamint a hatalom egyre növekvő arroganciája miatt az ellenzéki vezér tábora egyre nőtt. A feltüzelt tömeg február 7-én felgyújtotta többek között az állami rádió, az elnök befolyása alatt álló tévétársaság épületét. Azóta is mindennaposak az összetűzések a tüntetők, illetve a rendőrök és a katonák között.

A 34 éves politikus beváltotta korábbi fenyegetését, hogy amennyiben Ravalomanana nem távozik az elnöki székből, maga alakít átmeneti kormányt: ki is nevezett egy tucatnyi minisztert, akiket a kedden Antananarivo főterén összegyűlt, mintegy tízezres tömeg élén arra biztatott, hogy foglalják el hivatalukat. Csakhogy a minisztériumok épületeit katonák védték, s a feléjük zúduló kőzáporra válaszul a tömegbe lőttek. A mind több áldozatot követelő, állandósuló harcoknak nincs, aki véget vessen.

Bár a védelmi miniszter, Cécile Manorohanta már a két héttel ezelőtti sortűz után távozott mondván „anyaként nem tudom elfogadni ezt az erőszakot”, ez egyik felet sem hatotta meg. Rajoelina az elnököt hibáztatja az események elfajulásáért, kijelentve: „olyan emberrel nem tárgyalok, akinek vér tapad a kezéhez”.

Szerinte csak idő kérdése az elnök bukása, mert a hadsereg már nem lojális, a katonák négyötöde már a felkelők oldalán áll. Az államfő viszont azt hangoztatja: továbbra is az ő kezében a hatalom, s ez így is marad, amíg 2010-ben le nem jár mandátuma. Ha még sokáig tartanak a polgárháborús állapotok, súlyos kár érheti az ország legnagyobb bevételi forrását jelentő idegenforgalmat.

Az ENSZ, az Afrikai Unió, a 15 térségbeli országot tömörítő SADC és a hajdani gyarmattartó Franciaország egyaránt delegációt küldött Madagaszkárra, hogy közvetítsen a felek között. Még ennyi diplomatának sem lesz egyszerű megoldást találnia a szigetország történetének eddigi legsúlyosabb belpolitikai válságára.

Tüntetők Antananarivóban
Tüntetők Antananarivóban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.