Pokolgép robbant Újdelhiben

Aktatáskába rejtett pokolgép robbant szerda reggel az indiai főváros, Újdelhi központjában a legfelsőbb bíróság épületénél.

A detonációban tízen életüket vesztették és legalább 61-en megsérültek. A tájékoztatás szerint az aktatáskában lévő robbanószerkezetet a legfelsőbb bíróság egyik ellenőrző kapujánál helyezték el, amelyik előtt hosszú sorok kígyóztak belépőre várva. A merényletet a a Harkat-ul Dzsihad al-Iszlami (Huji) nevű szélsőséges szervezet vállalta magára.

Egy email miatt a hatóságok már korábban is azt gyanították, hogy a Huji nevéhez fűződik a támadás, amelyet Manmohan Szingh miniszterelnök „gyáva cselekedetként” ítélt el. Az email állítólag egy követelést tartalmaz, amely szerint az újdelhi parlament ellen tíz éve végrehajtott  támadás egyik résztvevőjét a hatóságok ne akasszák fel, hanem engedjék szabadon, ha nem akarnak a fővároson végigsöprő erőszakhullámot. Hivatalos bejelentések szerint a Huji egy prominens, az al-Kaidával szoros kapcsolatokat ápoló terrorszervezet. Vezetője, Ilias Kasmiri állítólag júniusban halt meg egy amerikai dróntámadásban.

Májusban egy kisebb erősségű detonáció hasonló pánikot keltett az épület környékén, akkor azonban senkinek nem esett baja.

Legutóbb július közepén volt hasonlóan súlyos merénylet Indiában: húszan haltak meg, és több mint 130-an megsebesültek egy hármas robbantásban Mumbaiban. A merényletért akkor egy helyi radikális iszlamista csoportot, a pakisztáni Laskar-i-taiba terrorszervezethez köthető Indiai Mudzsáhideket tettek felelőssé, de nem tartóztattak le senkit.

 

Sérülteken segítenek rendőrök, ápolónők az újdelhi legfelsőbb bíróság épületénél
A nurse tries to assist as a policeman carries a woman, who was injured by a blast outside the High Court, towards a hospital for treatment in New Delhi September 7, 2011. A powerful bomb placed in a briefcase outside the High Court in New Delhi killed at least nine people and injured 45 on Wednesday, a senior official said, prompting the Indian government to put the capital on high alert. REUTERS/Vijay Mathur (INDIA - Tags: CIVIL UNREST TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.