Pokolgép ölt Athénban

Pokolgép robbant vasárnap este Athénban, egy ember meghalt, ketten megsebesültek.

A zsákba rejtett nagy erejű pokolgép a görög főváros Ana Patiszia elővárosában robbant fel egy nonprofit szervezet menedzserképző iskolájának épülete előtt. A detonációban egy 15 éves afgán bevándorló fiú életét vesztette, tízéves húga súlyosan megsérült, 45 éves anyjuk pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A robbanást nem előzte meg figyelmeztető telefonhívás.

A fiú a helyszínen meghalt, a kislányt válságos állapotban szállították kórházba, anyjukat, aki csak könnyebben sérült meg, de sokkos állapotba került, egy másik kórházban ápolják. A rendőrség és a terrorellenes szolgálat lezárta a környéket.

Mihalisz Krüszokoidesz polgári védelmi miniszter undorító terrorcselekménynek nevezte a merényletet és megígérte, hogy elfogják a tettest. – A terrorizmus megmutatta undorító arcát. Egy fiatalember meghalt a terroristák által állított halálos csapdában – áll a miniszter által kiadott közleményben.

A vizsgálat elsődleges adatai szerint a bevándorló család minden este arra járt, hogy átkutassa a szemeteseket. A fiú feltehetően megtalálta és kinyitotta a zsákot a pokolgéppel, amely azonnal felrobbant - áll a közleményben. Athénban, illetve Szalonikiben gyakoriak a középületek, gazdasági vagy diplomáciai képviseletek elleni merényletek, de ritkán követelnek áldozatokat, és rendszerint figyelmeztető telefonhívások előzik meg a támadásokat. A merényletek elkövetését általában szélsőséges csoportok vállalják magukra.

A legutóbbi, áldozatokkal járó támadást októberben követték el Athénban, amikor hat rendőr sebesült meg a kapitányságra leadott géppisztolysorozatban. Az elmúlt héten három pokolgépes támadást követtek el egy szélsőjobboldali párt irodája, egy bevándorlók számára fenntartott rendőrségi befogadó központ és egy pakisztáni bevándorló háza ellen. A támadások következtében senki sem sérült meg. A három támadás elkövetését az Összeesküvő Tűzsejtek nevű szélsőséges csoport vállalta magára.

Pokolgép robbant vasárnap este Athénban, egy ember meghalt, ketten megsebesültek
Police experts search for evidence on a street where a bomb exploded in Athens March 29, 2010. A 15-year-old boy was killed and his mother and sister injured late Sunday after a bomb exploded outside a building in central Athens, police said. REUTERS/Yiorgos Karahalis (GREECE - Tags: CRIME LAW)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.