Pokolgép robbant Bagdadban

Tizennégy iraki síita meghalt, 32 megsebesült vasárnap az iraki fővárosban, Bagdadban, amikor autóba rejtett pokolgép robbant a zarándokokat ellátó sátrak közelében - közölték a hatóságok.

A rendőrség tájékoztatása szerint a támadás egy olyan út mentén történt, amelyen zarándokok haladtak a síiták szent városába, a fővárostól délnyugatra fekvő, Kerbalába, hogy az Asúra ünnepség keretében megemlékezzenek Huszein imámnak, Mohamed próféta unokájának haláláról - közölte a Híradó honlapja.

Huszein egy, az iszlám világa feletti uralomért vívott csatában vesztette életét. A 680-ban lezajlott ütközet döntő mozzanat volt abban, hogy az iszlám két - szunnita és síita - ágra szakadt. A VII. századi esemény az igazságnak a zsarnokság elleni, a jónak a rossz elleni küzdelmét jelképezi a síita hívők szemében.

A megemlékezésnek az ad különös jelentőséget ebben az évben, hogy az Iszlám Állam szunnita szélsőséges fegyveresei, amelyek nagy területeket vontak ellenőrzésük alá Bagdadtól délre, a Kerbalába vezető úttól nem messze, eretnekeknek tekintik a síitákat.

A Szaddám Huszein rendszere idején számbeli többségük ellenére elnyomást elszenvedett iraki síiták a diktátor 2003-as megbuktatása óta nagy számban vesznek részt a vallási eseményen, amely egyúttal gyakran képezi merényletek célpontját.

Az iraki fegyveres erőknek síita milíciák támogatásával sikerült visszahódítani a dzsihadistáktól Dzsúfr al-Szakr régiót, amely a többségében szunniták lakta Falludzsa, valamint a síiták két szent városa, Kerbala és Nedzsef között fekszik. A terület visszafoglalásával biztonságosabbá válik a zarándokok útja.

A 28 milliós népességű, 61 százalékban síita vallású Irakban és a szomszédos, 90 százalékban síita többségű 70 milliós Iránban együttesen több millió férfi vesz részt az ilyenkor szokásos menetekben. A felvonuló hívők ilyenkor mellkasukat és hátukat ostorozva Huszein imám szenvedésére emlékeznek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.