Pókergyilkosság tartja lázban Amerikát

A 21 éves perui egyetemi hallgató, Stephany Flores Ramírez május 28-én a limai Atlantic City Casino pókerversenyén ismerkedett meg a 190 centi magas, 22 éves holland fiatalemberrel, Joran van der Sloottal. A holland néhány nappal korábban a kolumbiai fővárosból, Bogotából érkezett Peruba, éppen a latin-amerikai pókerturné miatt.

A fiatalok később is találkoztak. Lima hangulatos Miraflores negyedének egyik szállodája, a Hotel TAC biztonsági kamerájának felvétele szerint május 30-án délután öt órakor mentek fel együtt a fiú szobájába, a 309-esbe. Mintegy három órával később a holland tíz percre távozott, majd újabb félóra elteltével kis hátizsákját magával vitte és közölte a portással, hogy ne ébresszék fel vendégét. (Nem fizette ki a szobát, így a portás nem fogott gyanút.) Minthogy szólt a szobában a televízió, a takarító csak két nappal később nyitott be a szobába, ahol a lány holttestére bukkant. Az apa, Flores Ramirez időközben már jelentette a rendőrségen lánya eltűnését, mert Stephany nem szokott éjszakára kimaradni.

A rendőrség orvosszakértői jelentése szerint a lányt – feltételezhetően a szobában talált teniszütővel – előbb fejbe vágták, majd a nyakát nagy erővel eltörték. Szexuális erőszaknak nem volt nyoma. A lány pénztárcája és ékszerei hiányoztak, gépkocsiját pedig messze, Lima egyik külvárosában találták meg, állítólag drognyomokkal. A biztonsági kamerák alapján készített fantomkép, illetve a szállodai foglaláskor megadott név alapján a szomszéd ország, Chile rendőrsége június 3-án vette őrizetbe van der Slootot, amint éppen taxiban utazott Santiago felé.

Repülőgéppel azonnal a perui határhoz vitték, talán azért, mert ugyanakkor az Egyesült Államokban is Interpol körözést adott ki a holland fiatalember ellen zsarolásos csalás vádjával. A limai rendőrség központi épületébe június 5-én vitték be, s a hetedik emelet egyik cellájában fogva tartott fiatalembert - a hivatalos közlés szerint - majd csak 48 óra elteltével hallgatták ki, mert addigra biztosított tolmácsot a holland követség illetve ügyvédet a helyi ügyészség. A perui sajtó meg nem erősített értesülései szerint Van der Sloot egy ízben a fejét többször is a cella falához verte, ezért külön biztonsági őrizetet kapott.

Címlapról címlapra

Június 8-án Cesar Guardia rendőrtábornok a sajtónak azt nyilatkozta, hogy „gyakorlatilag lezárhatjuk az ügyet”, mert a holland fiatalember részletes és mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. A történtek elmondása olyan alapos és pontos volt, hogy – mint a tábornok állította – feleslegessé vált a tervezett helyszíni rekonstrukció a Hotel TAC 309-es szobájában. Cesar Guardia szerint a holland intelligens, ugyanakkor indulatait ellenőrizni képtelen személy, akit elmeorvosnak kell megvizsgálnia, mielőtt bíróság ítélkezne róla. A rendőrség közlése szerint van der Sloot azzal indokolta felindultságában elkövetett tettét, hogy amikor a szállodai szobából lement kávét és szendvicset venni, visszatértekor, némileg bedrogozott állapotában azon kapta a lányt, hogy komputerén személyes levelezését olvassa. – Én nem akartam ezt tenni vele, de kutakodott az életemben – mondta állítólag a kihallgatáson.

Erre a közlésre az egész amerikai média azzal reagált, hogy nyilvánvaló, Van der Sloot attól félt, végül mégis csak lelepleződik felelőssége egy öt évvel ezelőtti halálesetben a karibi Holland Antillákhoz tartozó Aruba szigetén. Cesar Guardia a Limát ellepő amerikai riporterek kérdésére rendre azzal válaszolt az elmúlt napokban, hogy a perui rendőrség Stephany Flores meggyilkolása ügyében nyomoz, s nem foglalkozik az arubai esettel.

Márpedig úgy tűnik, összefüggés van a kettő között. Öt éve heteken át vezető hír volt az alabamai, 18 éves Natalee Holloway eltűnése, aki az érettségiző osztálytársaival együtt Arubára ment kirándulásra, ahonnan nem tért vissza. Hazautazáskor szállodai szobájában csak a hátizsákját találták. Nataleet utoljára 2005. május 30-án este (napra egyezően öt éve a limai gyilkossággal) a Carlos 'n Charlie's nevű lokálban látták együtt az akkor még csak 18. évében járó Van der Sloottal és két másik hollanddal, a Kalpoe-testvérekkel. A helyi rendőrség mindhármukat őrizetbe vette néhány nappal később. Ám három hónap elteltével valamennyiüket elengedték bizonyíték hiányában. Van der Sloot - akinek a szülei Arubán éltek, ugyanis apja, Paul ügyvédeket készített fel bírói munkára a Holland Királysághot tartozó autonóm szigeten – ekkor visszatért hollandiai szülővárosába, a kollégiumba. Apját is néhány napig vizsgálati fogságba helyezték, azzal a gyanúval, hogy köze lehetett az ügyhöz. Ugyanis a Kalpoe-testvérek a kihallgatáson annyit mondtak, hogy a bírósági ügyekben jártas Paul annyit mondott nekik, ne féljenek: ha nincs meg a holttest, akkor nincs bizonyíték. Paul 57 éves korában, idén februárban Arubán teniszezés közben halt meg, szívroham vitte el.

Natalee eltűnése után két évvel Joran van der Slootot és a Kalpoe-testvéreket újra Arubán hallgatták ki, az ottani ügyész szerint “új bizonyítékok” alapján. Ám néhány hét után ismét elengedték őket. Van der Sloot ugyan többször is módosított vallomásán, elismerve, hogy együtt voltak a tengerparton, sőt, hogy a lány elesett, esetleg beütötte a fejét, ám kitartott amellett, hogy nem ölte meg Nataleet.

2008. februárjában a holland televízió egyik bűnügyi nyomozó sztárriportere, De Vries egy titokban készített videofelvételt játszott be, amelyen a marihuánát szívó Van der Sloot beismerte, hogy jelen volt Natalee Holloway halálánál. Hét millió holland, és sok millió amerikai látta felvételről ezt a műsort. Az akkor még húsz év alatti Van der Sloot arról beszélt, hogy szexeltek a lánnyal, akinek problémája akadt, ezért megütötte, mire a lány elesett, s fejét egy kőbe verte. Ekkor egy csónakba tette, de akkor még élt. Az adás végén a fiatalember indulatában a kezében lévő pohár bort a riporter arcába öntötte. Utóbb van der Sloot azzal magyarázta vallomását, hogy a drog hatása alatt kedvében akart járni a népszerű riporternek, tehát hazudott. De Vries, talán bosszúból, egy évvel később, ismét csak titokban készült videofelvétellel azt bizonyította, hogy van der Sloot Thaiföldről hoz be lányokat prostitucióra Hollandiába.

Nyerészkedés két gyilkosság között

A történet aztán idén tavasszal, az apa Paul februári halála után vett furcsa fordulatot. Elsőként a New York Post számolt be róla, amit aztán az FBI csak részben cáfolt. Van der Sloot feltehetően pénzszűkében azt ötölte ki, hogy jelentősebb összeg fejében felajánlja az Alamabában élő, még mindig kétségbeesett Holloway szülőknek, megmondja, hol találják meg eltűnt lányuk földi maradványait. 250 ezer dollárt kért az információért cserében. Natalee anyja, Beth Twitty értesítette az FBI-t. Bo Dietl magánnyomozó szerint idén május 10-én a holland fiatalember Arubán találkozott John Kelly ügyésszel, aki a család és az FBI tudtával előzetesen 25 ezer dollárt (10 ezret készpénzben, 15 ezret banki átutalással) ígért cserében az információért. Az FBI-nak egy majd tíz fős csoportja közben minderről titkos videofelvételt készített. Joran van der Sloot előadta történetét, hogy a lányt megütötte, akinek feje egy sziklának ütődött, majd (elhunyt) apjától kért segítséget, aki utóbb azt mondta neki, hogy egy a házukhoz közeli építési telken földelte el a holttestet. A tetemet azonban az arubai rendőrség nem találta meg a jelzett területen, azaz a holland fiatalember ezúttal is valószínűleg hazudott. Az előleget viszont megkapta, így az átutalást is hollandiai bankszámlájára – amit az FBI annyiban tagad, hogy nem a cég, hanem magánalapítvány adta.

Mindenesetre az FBI akkor, május elején még úgy vélte, nincs kellő bizonyíték a fiatalember ellen, s ismét csak futni hagyták. Van der Sloot alighanem ezzel a 25 ezer dollárral utazott aztán Aruba szigetéről tovább Bogotába a latin-amerikai póker körversenyre. A kolumbiai rendőrség most a limai gyilkosság hírére gyorsan vizsgálatot indított két olyan lány eltűnése miatt, akik szintén a kaszinói pókerpartik részvevői voltak. Annyi bizonyos, hogy van der Sloot május 14-én érkezett Bogotából Limába, s a felvételek tanúsága szerint két héttel később ismerkedett meg Stephany Flores Ramirezzel a mirafloresi Atlantic City kaszinóban a pókerversenyen.

A perui rendőrség épületéből csütörtökön van der Sloot-ot átvitték a limai főügyészségre. A helyi sajtó szerint amennyiben a bíróság figyelembe veszi a beismerő vallomást, úgy 10-25 évi börtönt kaphat a gyilkosságért, egyébként a maximumot, 35 évet is kiróhatják rá.

Sloot chilei és perui rendőrgyűrűben. Ellenőrizhetetlen indulattal
Tacna, 2010. június 8. A 2010. június 4-i archív képen a perui Tacnában chilei rendőrök átadják perui kollégáiknak a Chilében letartóztatott, megbilincselt holland Joran VAN DER SLOOT-ot. A hollandot azzal gyanúsítják, hogy megölt egy perui egyetemista lányt, miután a 21 éves Stephany Florest vérbe fagyva találták meg van der Sloot limai hotelszobájában. A férfi 2010. június 8-án beismerő vallomást tett. (MTI/EPA/ESTABEN GALAZ)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.