Plagizált a híres külpolitikai újságíró

Felfüggesztették a munkavégzés alól Fareed Zakariát, a Time magazin és a CNN újságíróját, mert a fegyvertartásról szóló cikkében mástól emelt át részleteket.

A Time egy hónapra, a vizsgálat idejére függesztette fel állásából az újságírót, a CNN viszont határozatlan időre válik meg tőle. Zakaria ezen a héten a Time-ban közölt egy cikket a fegyvertartás szigorításáról. Írásában szó szerinti részeket vett át egy, a New Yorker című lapban még áprilisban megjelent szövegből. Zakaria ugyan írásban bocsánatot kért, a büntetést nem úszta meg.

A Time szóvivője elmondta, elfogadják az újságíró bocsánatkérését, de az ügy mindenképpen retorziót von maga után. Zakaria ugyanis megsértette az újságírás szabályait. –A cikkeknek nemcsak tényszerűnek, hanem eredetieknek is kell lenniük. Nemcsak a gondolataiknak, hanem a szavaiknak is a sajátjuknak kell lenniük -mondta a szóvivő.

Az indiai származású Zakaria a Yale-en és a Harvard-on tanult. A Foreign Affairs magazin ügyvezető igazgatója volt, majd tíz évig a Newsweek International szerkesztője. 2010-ben került a CNN-hez, ahol saját műsora van (Global Public Square). A Time szerkesztője és újságírója, a The Washington Post állandó cikkírója.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.