Plágiumvádakkal támadnak vissza a tudósok

Zsarolásnak minősítették az érintettek azt, hogy tudósok egy csoportja plágiummal vádolta meg az orosz parlament több képviselőjét.

A Tudományos Alkalmazottak Egyesülete nevű társadalmi szervezet tanácsa levelet írt Vlagyimir Putyin államfőnek, Dmitrij Medvegyev miniszterelnöknek és a törvényhozás tagjainak. Ebben megírják, hogy vitatható módon, szabálytalan, a forrás megjelölése nélküli idézetekkel, olykor hamisításokkal készült disszertációval szerzett tudományos fokozatot a parlamenti alsóház, az Állami Duma legalább 25 olyan tagja, aki igennel szavazott az akadémia átszervezéséről szóló törvénytervezetre. Az üzenet megemlíti, milyen szabálytalanságokat mutattak ki dolgozataik – szigorúan hagyományos - elemzésével.

Eddig négyszáz tudós írta alá a levelet, amely szerint elképzelhető, hogy e képviselők bosszúból vagy a leleplezéstől való félelmükben szavaztak a bírálói szerint az akadémia függetlenségét korlátozó törvényjavaslatra.

A jogszabályt még a nyáron első és második olvasatban is elfogadta a parlament. A tudósok most a tervezet visszahívását követelik, a törvényhozás azonban várhatóan csak arra lesz hajlandó, hogy újra második olvasatban tárgyaljon róla. A képviselők disszertációit azután kezdték ellenőrizni, hogy egy kormánypárti képviselő dolgozatában több szabálytalanságot találtak.

A washingtoni Brookings Intézet munkatársai nemrég Putyint is azzal gyanúsították meg, hogy plagizált a kandidátusi értekezésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.