Piszkos kampány Szlovákiában

Piszkos elnökválasztási kampány folyik Szlovákiába - állítja a Sme szombati száma. A lap szerint kivizsgálandó, ki ígér Iveta Radicová ellenzéki elnökjelölt nevében autonómiát a magyaroknak.

Piszkos elnökválasztási kampány folyik Szlovákiába - állítja a Sme című vezető szlovák véleményformáló lap szombaton.

Az újság szerint ki kell vizsgálni, hogy ki állhat azok mögött a hamisított röplapok mögött, amelyeken Iveta Radicová ellenzéki államfőjelölt - Ivan Gasparovic jelenlegi elnök egyedüliként talpon maradt riválisa - autonómiát ígér a szlovákiai magyaroknak, ha azok rá szavaznak. A kommentár szerzője úgy véli, Ján Füle, Radicová kampányfőnöke téved, amikor azt állítja: a hamis röplapok buta emberek műve, akik olyasmit ígérnek a magyaroknak, amit nem akarnak.

"Itt egyáltalán nem a dél-szlovákiai magyarokról van szó, hanem az északon (délen, mindenütt) élő szlovákokról, akik körében olyan nyugtalanságot és félelmet kell kelteni, hogy elmenjenek választani. És azoknak az embereknek, akik életükben élő magyart még soha nem láttak, még nehezebb megmagyarázni, hogy azok (a magyarok) mire vágyakoznak. Nem a magyarok vágyairól, hanem a nemzetek egymás elleni felbujtásáról van szó" - szögezi le a lap, amely több írásban is foglalkozik a témával.

Öllös László politológus az Új Szó című szlovákiai magyar lapban úgy véli: ezzel a lépéssel a szlovák választókat akarták elriasztani Iveta Radicovától - azzal, hogy folyamatosan a jelölt "magyar kötődéséről" beszélnek. A politológus úgy véli, nagyon sok függ attól, milyen lesz az eset utóélete. "Ha kritikamentes lesz a visszhang, akkor elriaszthat, ha viszont világossá teszik, hogy provokációról van szó, akkor a vita arról fog szólni, amiről igazából szólnia kell. Tehát hogy azoknak, akik ezt a szórólapot előállították, milyen tényleges képet alkottak a szlovákiai politikai pluralizmusról és a választásokról" - nyilatkozta Öllös.

A szakértő szerint ez az ellenkampány a készítőkről árul el nagyon sokat; arról, hogy miféle módszereket képesek alkalmazni, hogy ellenfelüket lejárassák. "Ez jól jelzi azt, hogy máskor is élhetnének ilyen módszerekkel" - tette hozzá a politológus. Öllös rámutat: az egyes televíziós csatornák és a lapok kommunikációja is jelezni fogja, ki van benne ebben az ügyben, hogy ez csupán egy elszigetelt akció, vagy pedig egy szélesebb lejárató kampány része-e.  "Az elmúlt napok eseményei után bármi várható még a kampányban" - zárta le Öllös.

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának volt elnöke szórólapokkal próbálja mozgósítani a magyar választókat. "Arra hívom fel a figyelmet, hogy ha együtt élünk, közösek a céljaink, ne hagyjuk magunkat provokálni. Most itt van a lehetőség, hogy jóval többen menjenek el szavazni" - hangsúlyozta az Új Szónak Bugár. Véleménye szerint több MKP-s kollégája gondolkozott azon, hogy kétnyelvű leveleket küld a választópolgároknak. Ezzel is hozzá szeretnének járulni ahhoz, hogy Radicová kampánya sikeres legyen.

Berényi József, az MKP elnökhelyettese provokációnak és veszélyes lépésnek tartja a röplaposzogatási akciót, amely nagyon rossz irányba befolyásolhatja a szlovák-magyar viszonyt. Berényi úgy látja, hogy a pénteki "szórólapszórás" összefügg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szombati elnökválasztási "mozgósító konferenciájával". Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ezt "hülyeségnek" tartja, és véleménye szerint ilyet az SNS nevében nem tesz senki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.