Pisilni sem hagyták csak úgy az EBESZ-megfigyelőket

Főleg az első tíz óra kegyetlen volt – mesélte a hét megfigyelő egyike, a cseh Josef Prerovsky alezredes a szombati szlovjanszki szabadulás után.

Szombat este Doneckből Berlinbe, majd onnan ki-ki a hazájába repül tovább azon EBESZ-megfigyelők közül, akik több mint egy hétig tartó fogság után nyerték vissza a szabadságukat a kelet-ukrajnai zavargások fő helyszínét jelentő Szlovjanszkban.

A kiszabadult megfigyelők egyike, a cseh Josef Prerovsky alezredes az állami televízió, a CT munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy április 25-én ejtették őket túszul a szlovjanszki orosz szeparatisták.

„Főleg az első tíz óra volt kegyetlen. A szemünket bekötötték, és a kezünket is összekötözték, ami után belöktek valamilyen pincébe. Még toalettre is csak kísérettel mehettünk. Később már valamivel emberségesebben bántak velünk, alighanem attól tartva, hogy egészségkárosodás érhet bennünket. Ezért legalább azon a tenyérnyi helyen mozoghattunk" – mesélte Prerovsky a fogvatartási körülményekről.

Az ő verziója éles ellentétben áll azzal, amit Vjacseszlav Ponomarjov, Szlovjanszk önjelölt szeparatista polgármestere mondott, vagyis hogy az EBESZ-megfigyelők „vendégek" voltak az ő kissé hosszúra nyúlt születésnapi buliján.

Prerovsky elmondása szerint az EBESZ-megfigyelők szombaton már reggel kiszabadulhattak volna, de a lövöldözés tört ki az szeparatisták és az ukrán Nemzeti Gárda egíységei között, ezért meg kellett várniuk, amíg elhallgatnak a fegyverek.

„Végül mindannyian megérkeztünk arra a helyre, ahol Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács főtitkára vett át bennünket Vlagyimir Lukintól, az orosz elnök térségbeli különmegbízottjától – tájékoztatott a katonatiszt.

Elmondta azt is, hogy szombat este az értük küldött német katonai repülőgéppel indulnak Berlinbe, ahonnan majd ki-ki a saját hazájába utazik tovább.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter bejelentése szerint az EBESZ-megfigyelők kiszabadításában a döntő szerepet be Angela Merkel német kancellár és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter játszotta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.