Peter Pellegrini lesz az új szlovák házelnök

A jelenlegi oktatásügyi minisztert jelölte a pozsonyi parlament házelnökének a Smer-SD elnöksége. A párt döntését hétfő délután jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő-pártelnök.
A harminckilenc éves, besztercebányai születésű politikus tíz éve képviselőként került be a közéletbe, majd 2012-től a pénzügyminisztérium államtitkára, idén júliustól pedig oktatásügyi miniszter lett.

Mivel a kormánypártiaknak kényelmes többségük van a pozsonyi törvényhozásban, biztosra vehető, hogy kedden vagy szerdán Peter Pellegrínit megválasztják házelnöknek.

Jelölése egyébként jókora meglepetést okozott politikai körökben, mert a megüresedő poszt várományosaként Marek Madaric kulturális minisztert tartották számon, aki értesüléseink szerint nemet mondott a pártelnök felkérésére.

Lapunk megkeresésére Bugár Béla kifejtette: Remélem, az új házelnök viszonylag fiatal kora ellenére képes lesz új viselkedéskultúrát meghonosítani a törvényhozásban, véget vetni a Smer-SD kioktató, ellenzékellenes retorikájának. Ugyanakkor sajnálom, hogy Pellegríni otthagyja az oktatásügyi tárcát, mert életképes és korszerű, a nemzetiségi iskolák iránt empatikus reformtervei voltak, amelyek valóra váltására nagy szüksége lenne Szlovákiának. Remélhetően a helyébe lépő, ugyancsak harminckilenc éves Juraj Draxler eddigi oktatásügyi államtitkár ugyanilyen célokat követ majd - nyilatkozta lapunknak a Híd párt elnöke és parlamenti képviselője.

Pavol Paska, az eddigi házelnök november 15-én éjjel mondott le tisztségéről, egyúttal a képviselői mandátumáról is, mivel korrupciógyanús ügyekbe keveredett, amelyek miatt Kassán és Pozsonyban is tüntettek ellene, főleg az ellenzéki politikusok és a civil szervezetek képviselői a távozását és törvényes felelősségre vonását követelték.

Robert Fico megértéssel fogadta és államférfiúi gesztusnak minősítette a házelnök elhatározását. Ugyanakkor közölte, hogy a bizalma továbbra is töretlen iránta, ezért Pavol Paska a Smer-SD szűkebb körű vezetésének tagja marad, amely a párt legfontosabb döntéseit készíti elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.