Pert vesztett Ján Slota

Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester pert nyert Ján Slotával szemben. Az SNS elnöke azért perelte be, mert Banai kijelentette: Slota minden tette politikailag motivált, még az is, ha köpköd, vagy vizel.

Az ügy előzménye, hogy idén áprilisban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke feljelentést tett a főügyészségen, amiért a komáromi járásbeli Dunamocson egy házra egy magyar lobogót, illetve egy árpádsávos zászlót tűztek ki. Ez utóbbi Slota szerint a Jobbik zászlaja, ezért alapvető emberi jogok eltiprására irányuló csoportok népszerűsítésének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Ebben az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás – írja a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

A zászló-ügy kapcsán Dunamocs polgármestere, Banai Tóth Pál (Híd) is megszólalt, hangsúlyozva: semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem történt, így nincs oka rá, hogy bármit is lépjen. A JoJ tévének is nyilatkozott, ahol kijelentette: „Már megszokhattuk Slota úrtól, hogy minden, amit tesz, politikailag motivált. Akkor is, ha köpköd, akkor is, ha vizel a balkonról.“

Az SNS és elnöke felháborodott a mondaton, és nyilvános bocsánatkérést követelt Banaitól, amit a polgármester visszautasított. A bumm.sk-nak azt mondta, hogy nem történt becsületsértés, így nincs miért elnézést kérnie.

Slota ezért feljelentette Banai Tóthot rágalmazásért, valamint polgári pert is indított jó hírnevének megsértése miatt, és bocsánatkérésen túl 1000 eurót követelt. Pártja közleményben hangsúlyozta, hogy a néhány éve Slota balkonos vizeléséről író Nový Čas bulvárlap elveszítette az ezzel kapcsolatos pert, és bocsánatot kellett kérnie Slotától.

A rágalmazás ügyében nem találta megalapozottnak a feljelentést a rendőrség, illetve az ügyészség, így nem emeltek vádat. A polgári perben pedig szerdán született első fokú döntés.

A Zsolnai Járásbíróság elutasította az SNS elnökének polgármesterrel szembeni keresetét. A tárgyaláson Slota nem jelent meg, csak Rafael Rafaj, a párt frakcióvezetője tanúskodott.

Banai Tóth a bumm.sk-nak elmondta: a per során azzal érvelt, hogy ő nem állította, hogy Slota a balkonról vizelt és köpködött, hanem arra utalt, hogy a pártelnök zászló-ügyben tett feljelentése politikailag motivált volt, és ezáltal akart bekerülni a sajtóba

Jana Benková, az SNS szóvivője a bumm.sk kérdésére elmondta, megfontolják a fellebbezés lehetőségét, mivel minden eszközzel védelmezni kívánják a pártelnök becsületét, s nem hagyják, hogy megsértsék jó hírnevét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.