Pered továbbra is Tesedikovo marad

Elutasította a szlovák kormány Pered önkormányzatának kérését, amellyel szerették volna elérni, hogy szlovákul is így nevezzék a mintegy négyezer lelket számláló, többségében magyar ajkú mátyusföldi nagyközséget.

Elutasította a szlovák kormány a Galántához közeli Pered önkormányzatának kérését, amellyel szerették volna elérni, hogy szlovákul is így nevezzék a mintegy négyezer lelket számláló, többségében magyar ajkú mátyusföldi nagyközséget. - Tavaly helyi népszavazást tartottunk erről, s a lakosság csaknem hetven százaléka támogatta indítványunkat. A Fico-kabinet az államnyelvtörvényre hivatkozva mégis lesöpörte polgáraink óhaját, s újra megsértette az önkormányzatiság elvét - nyilatkozta lapunknak Borsányi Gyula polgármester.

Elmondta azt is, hogy Peredet először 1237-ben említik az írásos emlékek. Azóta egészen 1948-ig magyarul és szlovákul is így nevezték a települést. Ekkor kormányrendelettel erőszakolták rájuk a Tesedikovo elnevezést. - Mi tiszteljük Tessedik Sámuel munkásságát, a gazdasági szakoktatásban és más területen szerzett elévülhetetlen érdemeit, ám az egykori szarvasi evangélikus lelkésznek nem volt semmilyen kötődése Peredhez - tette hozzá.

Élesen bírálta a pozsonyi kormány döntését Érsek Árpád is. A Híd parlamenti képviselője megkeresésünkre kifejtette: - Köztudott, hogy a második világháború után nacionalisták több mint hatszáz szlovákiai, magyarok vagy németek lakta település szlovák megnevezését változtatták meg. Leggyakrabban a szlovák történelemből ismert vagy alig ismert személyek nevét kapták meg. Így lett például Párkányból (szlovákul korábban Parkan) Stúrovo, Bősből (Bes) pedig Gabcíkovo. Nem sokkal a rendszerváltás után néhány önkormányzat gyorsan lépett, s az akkori kabinet  engedélyezte a névváltozást. Ennek köszönhetően Safárikovo visszakapta szlovákul is a történelmi Tornalja megnevezést, Hrobonovóból pedig ismét Dolný Stál lett, ami az eredeti magyar megnevezés - Alistál - szlovák megfelelője. Sajnos, ezt a folyamatot a szlovák nacionalisták nem sokkal később leállították, most pedig Robert Fico kormánya is beállt közéjük - mutatott rá a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.