Percek alatt összedobtak négymilliárdot Haitinek

Alig néhány perc alatt összegyűlt a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére kért közel négymilliárd dollár kétharmada a szerdán rendezett New York-i felajánlási konferencián.

Az ENSZ székházában 130 ország részvételével zajló konferencián Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felhívást intézett a világ nemzeteihez, hogy segítsenek a koldusszegény országnak a januári katasztrófa következményeinek felszámolására a következő 18 hónapban feltétlenül szükséges 3,8 milliárd dollár (747 milliárd forint) előteremtésében.

Clinton egyúttal az Egyesült Államok nevében felajánlott 1,15 milliárd dollárt a következő két évre a haiti mezőgazdaság, egészségügy, közigazgatás és energiaellátás fejlesztésére.

Ban Ki Mun beszédében rámutatott: nem Haiti újjáépítése, hanem egy jobb, igazságosabb ország felépítése a feladat. "Biztos vagyok benne, hogy ezzel a konferenciával elindíthatjuk Haitit a szebb jövő felé" - mondta az ENSZ főtitkára.

Clinton arra hívta fel a figyelmet, hogy Haiti katasztrófája nem egy ország belső problémája, hanem közös ügy. "Embercsempészet, kábítószer-kereskedelem, tuberkulózis, AIDS - mindez most elsősorban Haitit sújtja, de ha nem segítünk, akkor hamarosan mindannyian szenvedni fogunk" - mondta az amerikai külügyminiszter. Hillary Clinton hangsúlyozta, hogy a nők részvétele az újjáépítésben kulcsfontosságú: "Tudom, olyan vagyok, mintha egy karcos lemez volnék, amelyik mindig visszaugrik, és így folyton ugyanazt a részt játszza, de megint elmondom, hogy a nők helyzetének javítására fordított beruházás a lehető legjobb beruházás."

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ugyancsak a konferencia kezdetén bejelentette, hogy az unió 1,235 milliárd euróval - bő 1,6 milliárd dollárral - támogatja a karibi ország újjáépítését, a Világbank pedig 250 millió dollárt ajánlott fel. A Hispaniola szigetével - amelyen Haiti fekszik - szomszédos Kuba vezetése a tanácskozásra időzítve közölte, hogy felépítenek 100 egészségügyi központot, amelyekben együtt évente 2,8 millió beteget lehet ellátni.

Haitit, a nyugati félteke legszegényebb országát január 12-én erős földrengés rázta meg. 230 ezren meghaltak, 1,3 millióan fedél nélkül maradtak. A katasztrófa a főváros térségében, az ország legsűrűbben lakott régiójában és gazdasági, közigazgatási központjában pusztított. A kormány számításai szerint a keletkezett kár értéke eléri a 7 milliárd dollárt, a haiti hazai össztermék (GDP) 120-szorosát, az újjáépítésére pedig a következő 10 évben 11,5 milliárd dollárra van szükség.

René Préval elnök szerint országának sorsa a most induló projekten múlik. A cél egy új társadalom felépítése, amelyben ismeretlen a "kirekesztés, mindenkinek van otthona, és nincsen éhínség" - mondta a haiti elnök a New York-i megajánlási konferencián.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.