Pénzmosással vádolják az izraeli külügyminisztert

Nem aggódom, én mindig is a törvénynek megfelelően jártam el. Most legalább 15 év gyanúsítgatás után lehetőségem lesz tisztázni a nevemet – idézte a Ynet izraeli hírportál Avigdor Lieberman izraeli külügyminisztert, akivel kapcsolatban tegnap az államügyészség vádemelési javaslatot tett csalás, pénzmosás és hűtlen kezelés miatt.

A vád szerint Lieberman (aki a jobboldali Iszráel Béténu párt elnöke) 2001 és 2008 között képviselőként és amikor a közlekedés és infrastruktúra tárcájáért felelt, több mint 530 millió forintnak megfelelő valutát fogadott el üzletemberektől. A tényleges vádemelés előtt a miniszter meghallgatást kérhet, ez akár fél évig is eltarthat.
 
Bár az Iszráel Béténu fontos koalíciós partnere Benjamin Netanhaju kormányfőnek, a Ynet által hivatkozott megállapodás szerint vádemelés esetén sem lép ki a párt a koalícióból, hogy így elkerüljék az előre hozott választásokat. Liebermannak egyébként nem kell lemondania posztjáról egészen addig, amíg ténylegesen meg nem történik a vádemelés ellene. Sőt, utána is megtarthatja képviselői helyét, és tovább irányíthatja a pártot.
 
Ha a vádak bebizonyosodnak, egyedül a pénzmosásért 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az 52 éves, elsősorban az orosz ajkúak körében népszerű politikus. A nyomozás során kiderült, hogy a megvesztegetésért kapott pénzt külföldi bankszámlákra utalták, továbbá hat-nyolc fiktív cégen keresztül bonyolították a tranzakciót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.