Pénteken nevezik ki az új FBI-igazgatót

Barack Obama amerikai elnök pénteken James Comey volt republikánus igazságügyi miniszter-helyettest fogja kinevezni a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) élére - közölte helyi idő szerint még csütörtökön a Fehér Házra hivatkozva az amerikai média.

Az 52 éves Comey kinevezését a szenátusnak jóvá kell hagynia, de várhatóan az ellenzéki honatyáknak sem lesz komoly kifogásuk. A leendő igazgató az FBI élén Robert Muellert váltja majd, akit még George W. Bush volt elnök nevezett ki nem sokkal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt. Mueller várhatóan szeptember 4-én távozik tisztségéből. Comey Bush elnöksége idején, 2003 és 2005 között volt az igazságügyi tárca második embere. Korábban New Yorkban volt szövetségi ügyész. A Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese szerint a leendő jelölt az egyik legképzettebb nemzetbiztonsági és bűnüldözési szakember.

 A Bush-kormányzat idején Comey azzal nyerte el a demokrata ellenzék elismerését, hogy leállíttatta a bírói végzés nélkül lefolytatott telefonlehallgatások gyakorlatát. Az elnök azután vizsgáltatta felül a programot, hogy Comey - aki John Ashcroft igazságügyi miniszter betegsége miatt éppen ügyvivő tárcavezető volt - és Mueller 2004. május 12-én kilátásba helyezte lemondását. Busht végül az késztette meghátrálásra, hogy a lehallgatás változatlan körülmények közötti újraindítását Ashcroft sem hagyta jóvá a kórházi ágyán.

 A mintegy 36 ezer főt foglalkoztató, belföldi terrorelhárításra és bűnüldözésre szakosodott FBI igazgatói posztjának várományosa a kormányzati megbízatása után dolgozott a Lockheed Martin hadiipari cégnél, tagja volt a HSBC Holdings igazgatótanácsának, jogtanácsosként működött közre a Bridgewater Associates fedezeti alapnál - ami kérdéseket vethet fel a szenátusi meghallgatásán -, és jogot oktatott a Columbia Egyetemen.

Ha a szövetségi felsőház megerősíti kinevezését, Comey 10 évig maradhat hivatalában. Muellernek elvileg már rég lejárt a ciklusa, de Obama elnök kérte, hogy szolgáljon tovább, mert nem akarta, hogy az FBI, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Pentagon élén szinte egy időben történjen vezetőváltás. Korábban a tisztséggel kapcsolatban felmerült még Lisa Monaco neve is, aki áprilisban, a bostoni robbantások idején lett az elnök terrorelhárítási tanácsadója. A médiában hírek jelentek meg arról, hogy a 44 éves Monaco lehetett volna az első nő az FBI élén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.