Peking megkezdi harcát a szmog ellen

Fogadkozik a kínai főváros vezetése, hogy még az idén két százalékkal csökkenti a főbb levegőszennyező anyagok sűrűségét.

Leparancsolja az utakról az öreg autókat - jelentette be a főváros ügyvezető polgármestere kedden a pekingi helyhatóság ülésszakának nyitó napján.

A város 180 ezer gépjárműtől szándékozik megszabadulni, miközben a tiszta energiával működőket igyekszik elterjeszteni, elsősorban a kormányzati autóparkokban és a köztisztasági területen, amibe az úttisztítás és a szemétgyűjtés is beletartozik.

Vang An-sun arra is ígéretet tett, hogy a 44 ezer régi, földszintes lakóépület fűtését korszerűsítik, a belvárosi széntüzelésű kazánokat lecserélik. Hozzátette: szigorúan fogják ellenőrizni az építkezések "porolását" is.

Az önkormányzat a jövőben megerősíti a levegő minőségének ellenőrzését, a mérések eredményeinek elemzését, és gondot fordít azok nyilvánosságra hozatalára.

Egy készülő fővárosi rendelkezés szerint a szmogos napokon csökkentenék a forgalomba helyezhető autók számát, illetve kidolgozott forgatókönyvvel készülnének a súlyos helyzetekre. Ennek része lenne a gyárak, üzemek ideiglenes leállítása is. A nyilvánosan közzétett előterjesztést február 8-áig bárki véleményezheti.

Januárban csaknem egy héten át fojtó szmog terítette be a húszmilliós kínai fővárost, a vezetés a vészhelyzetre rendkívüli intézkedéseket hozott, az emberek nagy része csak szájmaszkkal merészkedett az utcára.

A szmog és a levegőszennyezés kérdéseivel napokon át kritikusan foglalkozott a sajtó és a közösségi média.

A PM2,5 mutató - vagyis az egy köbméter levegőben kimutatható 2,5 mikrométernél kisebb, finom porszemcsék mennyiségét kifejező érték - abban az időszakban többnyire meghaladta a 300 mikrogrammot, de az átlag egyes napokon 500 körül volt, más térségekben pedig előfordult 700-900 közötti, sőt ennél nagyobb érték is. A szakemberek az egészségügyi határértéket 25 és 40 mikrogramm közé teszik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.