Peking: ártott a kapcsolatoknak Obama és a dalai láma találkozója

Ártott a kínai-amerikai kapcsolatoknak, hogy Barack Obama amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban fogadta a dalai lámát - jelentette ki a kínai külügyminisztérium szóvivője vasárnapi közleményében.

"Ezzel a lépéssel (az Egyesült Államok) súlyosan beleavatkozott Kína belügyeibe, megsértette a kínai emberek érzéseit, és kárt okozott a kínai-amerikai kapcsolatokban. Követeljük az Egyesült Államoktól, hogy vegye komolyan Kína álláspontját, és azonnal hozzon intézkedéseket a kártékony hatás ellensúlyozására, ne avatkozzon bele Kína belügyeibe, valamint ne játsszon össze a Kína-ellenes szakadár erőkkel, amelyek +Tibet függetlenségét+ akarják, ne támogassa őket" - olvasható a közleményben.

Obama - semmibe véve a Pekingből már előzetesen érkező éles bírálatokat - szombaton fogadta a tibeti vallási vezetőt. Az eseményen újságírók nem vehettek részt. A Fehér Ház közleménye szerint a két politikus találkozója megerősítette az amerikai elnök "erőteljes kiállását Tibet egyedülálló vallási, kulturális és nyelvi identitásáért", valamint a tibetiek emberi jogainak védelméért. Obama egyúttal támogatta a dalai láma megbízottjai és a pekingi kormány közötti párbeszédet.

A kommunista Kína 1950-ben katonai erővel foglalta el Tibetet, amelynek vallási vezetője akkor Indiába menekült, s azóta is száműzetésben él. A dalai lámát (polgári nevén Tenzin Gyatsót) Peking azzal gyanúsítja, hogy szeparatizmust szít, és erőszakkal akarja elszakítani Tibetet Kínától. A Nobel-békedíjas vallási vezető tagadja ezt; állítása szerint békés úton kívánja elérni hazája önrendelkezését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.