Peking az önégetések leállítását várja a dalai lámától

A kínai vezetés arra szólítja fel a dalai lámát és követőit, hogy fejezzék be az önégetésekre buzdítást a tibetiek körében. Erről Csu-Vej-csün, a kínai népfront országos bizottságának etnikai és vallási ügyekért felelős vezető tisztségviselője beszélt újságírók előtt a kínai fővárosban szerdán.

Becslések szerint az elmúlt hat évben legalább 130 tibeti gyújtotta fel magát - emigráns szervezetek szerint - a kínai uralom elleni tiltakozásul, a dalai láma hazatérését követelve. Peking véleménye szerint a többségükben fiatal embereket határon túli felbujtóik rejtett politikai célokért küldték a halálba.

Csu-Vej-csün egyúttal reményét fejezte ki, hogy a dalai láma felhagy szakadár törekvéseivel és megtévesztő középutas elképzelésével, s őszinte párbeszédet kezd a központi kormánnyal a jövőjéről. Ugyanakkor megerősítette: Peking nem fog tárgyalni vele sem Tibet nagyfokú autonómiájáról, sem az úgynevezett "nagy Tibetről".

Csu azt is megjegyezte, hogy az elmúlt években már kevesebb külföldi vezető találkozott a dalai lámával, aki keresi a külföldi utazások lehetőségét. Úgy vélte, fokozódó népszerűtlensége, amely a nemzetközi médiában is tapasztalható, Tibet fejlődésével és stabilitásával, valamint a tibetiek életkörülményeinek javulásával hozható összefüggésbe. Kitért rá: a dalai lámának az a felvetése, hogy esetleg nem születik újjá, a vallás és az ország elárulásával egyenértékű.

Padma Csholing, a Tibeti Autonóm Terület kormányzatának elnöke a most folyó parlamenti ülésszakhoz kapcsolódó tájékoztatóján kedden ezzel kapcsolatban ugyancsak kijelentette, hogy ez a gondolat a vallás, a tibeti buddhizmus megszentségtelenítése. Azzal kapcsolatban pedig, hogy a történelmi hagyományok része a vallási vezető személyének Peking általi jóváhagyása, megjegyezte: "Ha a központi kormány nem hagyta volna jóvá, hogy válhatott volna (ő) a 14. dalai lámává? Ha ő azt mondja, nem lesz reinkarnáció, akkor nem lesz? Ez lehetetlen."

A 80. évében járó vallási vezető a BBC Newsnight című műsorában tavaly decemberben úgy vélekedett, hogy a dalai láma intézménye egy napon megszűnik majd. "Ezek az ember alkotta intézmények megszűnnek" - fogalmazott. És, mint mondta, nincs garancia arra, hogy nem egy hülye dalai láma következne, aki lejáratná magát. Ez - fogalmazott - nagyon szomorú lenne, s ezért jobb, ha egy több száz éves tradíció egy népszerű dalai láma idején ér véget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.