Pedofilügyet akart eltussolni a belga bíboros

Godfried Daneels, a belga katolikus egyház volt vezetője idén tavasszal próbálta meg a szőnyeg alá söpörni az időközben lemondásra kényszerült bruges-i püspök ügyét. A pedofil püspök éveken át zaklatta unokaöccsét.

Mindez a hétvégi belga sajtóban idézett magnófelvételekből derült ki, amelyekről Godfried Daneels bíboros-érsek szóvivője elismerte, hogy hitelesek. Az áldozat által titokban rögzített beszélgetések idén áprilisban zajlottak le nagybátyjával, Roger Vangheluwe bruggei püspökkel, egy rokonnal és Daneels bíborossal.

A felvételek szerint az idén januárban nyugállományba vonult Daneels azt kérte az áldozattól, hogy ne hozza nyilvánosságra a történteket, legalábbis a püspök 2011-ben esedékes visszavonulásáig.  A ma 42 éves egykori áldozat visszautasította Daneels indítványát, és megkérdezte, miért fontosabb az egyháznak a püspök, mint az áldozat sorsa.

Az első beszélgetés négyszemközt történt, Daneels és az áldozat között, aki elmondta, kötelességének érzi, hogy jelentse az egyházi hierarchiának az esetet. Kérte Daneels közbenjárását, aki azonban arra intette, hogy ne forduljon a nyilvánossághoz. A püspök jövőre amúgy is visszavonul, tulajdonképpen magának is jobb lesz, ha vár vele. Nem hiszem, hogy bárkinek is hasznára válna, ha most világgá kürtöli ezt - hangzik Daneels tanácsa, aki elmondta azt is, hogy nem indíthat eljárást Vangheluwe ellen, és nem tájékoztathatja a Vatikánt, vagy XVI. Benedeket. Ezt magának a püspöknek kell megtennie, vélte a bíboros.

Figyelmeztette az áldozatot, nehogy megpróbálja megzsarolni az egyházat és felszólította, hogy bocsásson meg nagybátyjának, fogadja el annak bűnbánatát és ne sározza be a nevét. Az unokaöccs így felelt: Ő hurcolt engem a sárban, ötévestől tizennyolc éves koromig.  Cáfolta, hogy zsaroló szándéka lenne és megkérdezte a  bíborost: Miért őt szánja és nem engem? 

A második beszélgetés kiegészült a püspökkel és egy rokonukkal. A püspök bocsánatot kért és azt mondta, hogy éveken át kereste a módját, hogy jóvátegye tettét. A rokon azt válaszolta: ez megoldhatatlan, teljesen szétszakította a családunkat.  A bruges-i püspök a beszélgetést követően mondott le, a De Standaard flamand napilap szerint azután, hogy az áldozat rokona e-mailt küldött az összes belga püspöknek, követelve Vangheluwe távozását. A De Standaard honlapja idézi az áldozat ügyvédjét, aki elmondja: Azért adták át a felvételeket az igazságügyi szerveknek, mert az egyház lejárató kampányt indított, azzal vádolva meg az áldozatot, hogy pénzt akart kicsikarni a püspöktől hallgatása fejében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.