Paul Lendvai azért meghagyná Orbánt miniszterelnöknek

Az Ausztriában élő magyar publicista szerint Magyarországnak szakértő kormányra lenne szüksége, de a miniszterelnök eltávolítása politikailag nem járható út.

Olaszországhoz és Görögországhoz hasonlóan Magyarországnak is szakértő kormányra van szüksége, de nem kellene feltétlenül leváltani a kormányfőt, mert az politikailag nem lenne járható út – derül ki abból az interjúból, amelyet az Ausztriában élő magyar publicista, Paul Lendvai adott a Liechtensteiner Vaterlandnak. A legnagyobb példányszámú liechtensteini napilap kérdésére,  hogy tanulnak-e abból egyáltalán valamit a politikusok, ha a rossz gazdálkodásuk után mindig mentőernyővel húzzák ki őket a bajból, Lendvai úgy vélte, nem is politikusokról van szó, hanem az emberekről, akiknek az egyharmada Magyarországon a szegénységi küszöb alatt él. Az államcsőd mint sokkterápia azért nem megoldás, mert érinti a nyugati befektetőket és bankokat is, nem beszélve arról, hogy biankó csekket állít ki a szélsőjobbnak, miután a baloldal teljesen hiteltelenné vált – tette hozzá a publicista.

Paul Lendvai
Paul Lendvai

Amikor arról kérdezték, hogy a Európai Unió „beleszól a magyar belpolitikába”, és ez egyre több „jobboldali reflexhez” vezet Lendvai azt mondta, hogy ez valódi probléma, a nemzeti büszkeség ugyanis nagyon mélyen gyökerezik, az Orbán-kormány pedig úgy adja elő a bírálatokat, mintha az Európai Parlament képviselői a magyar nemzetet sértették volna meg. Ebben Lendvai szerint „dicstelen” szerepet játszanak a kormánxy felügyelete alatt álló közszolgálati rádió- és televíziócsatornák is, amelyek alig adnak teret a bírálatok tisztázásának.

A publicista szerint az, hogy Magyarország eddig jutott, főleg a a rendszerváltás óta eltelt húsz évben hatalmon lévő kormányok kudarcaival magyarázható. A széles körben elterjedt korrupció, a maffiastruktúrák – különösen a főváros irányításában – hiteltelenné tették a szocialista-liberális elitet, de alapvető hiba volt, hogy Magyarország 1990 és 1994, illetve az Első Fidesz-kormány alatt, 1998 és 2002 között is hiteleken élt, és a gazdaság nem foglalkozott a szociális és az egészségügyi politika, valamint a nyugdíjrendszer túlterhelt voltával. „Fordulat a jelenlegi Fidesz-kormány első 18 hónapjában sem következett be, ellenkezőleg: a széles néprétegek helyzete romlott. Ez alól kivétel csak a középosztály kivétel, amely profitált az egykulcsos, 16 százalékos adó bevezetéséből – fejtegette Lendvai a beszélgetés során.

Az, hogy régen a kommunisták, most pedig a nacionalisták és a jobboldali populisták „átkozzák ki” a publicista szerint egyébként csak érvei igazát bizonyítja. „Az ember másrészt elszomorodik, ha úgyszólván közvetlen közelről érzi a gonoszt” – zárta Lendvai az interjút.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.