Paul Ryant választották az amerikai képviselőház új elnökévé

Paul Ryant, a Republikánus Párt 2012-es alelnökjelöltjét választotta meg új elnökének az amerikai törvényhozás alsóháza csütörtökön Washingtonban a pártján belüli lázadás miatt lemondott elődje helyére.
Ryan a kormányzati költségvetés felügyeletét ellátó bizottság jelenlegi és a költségvetés kidolgozásával foglalkozó testület volt elnöke.

A lehetséges 247-ből 236 republikánus szavazatot kapott, a párton belüli fő ellenfele, Daniel Webster pedig kilencet. Colin Powell volt külügyminiszter és Jim Cooper képviselő pedig egyet-egyet. Nancy Pelosira, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetőjére 184 párttársa voksolt.

Ryan John Boehnert váltja a házelnöki székben, aki a pártján belüli konzervatívok lázadása miatt kényszerült visszavonulni. A Boehnert jobbról támadó képviselőtársai az állami kiadások határozott visszafogását követelték, valamint a Fehér Házzal való erélyesebb konfrontációt vártak volna el a politikustól, akinek vezetési stílusát diktatórikusnak tartották.

A képviselőház új, 62. elnöke hivatalba lépésekor a kongresszus éppen azon dolgozik, hogy elhárítsa a szövetségi kormányzat lebénulását az átmeneti költségvetés december 11-én történő lejártakor. Az erről szóló törvénytervezet, még Boehner vezénylete alatt, szerdán fogadta el a képviselőház 266-167 arányban. Figyelemre méltó, hogy a demokraták által egyhangúlag támogatott tervezet a republikánusok 167-79 arányban "leszavazták". A szenátusi voksolás a közeli napokban várható.

Beiktatási beszédében Ryan a számlák rendezése helyett az ellentétek elsimítását ígérte az erősen megosztott képviselőházban. A Wisconsinból származó házelnök 45 esztendős, de már 17 évet töltött el a törvényhozásban, és pártjának összes platformjával jó kapcsolatokat ápol.

Zárt ajtók mögött megtartott republikánus tanácskozásokon Paul Ryan arról beszélt, hogy szerinte szükség van az adórendszer átalakítására, az Obama elnök által elfogadtatott egészségügyi törvénynek új jogszabállyal való felváltására, valamint a szövetségi szociális programok megváltoztatására.

A képviselőház elnöke a harmadik legfontosabb amerikai közjogi méltóság az elnök és az alelnök után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.