Paul Lendvai vezeti az első bevándorlási tanácsot

Bevándorlási tanács alakult Ausztriában – a hírt sajtóértekezleten jelentette be Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter. Tíz szakértői csoport jön létre. Munkájukat a magyar szárrmazású nemzetközi hírű újságíró és politikai elemző, Paul Lendvai vezeti a tanács elnökeként.

Az Európai Unió egészét érintő bevándorlási problémák ellenére ehhez hasonló kezdeményezés még nem volt Európában A szakemberek a migráció kérdéskörét átfogóan vizsgálják, figyelmük kiterjed arra, miként hat a külföldiek beáramlása – 2012-ben több mint 120 ezren lépték át letelepedési szándékkal az osztrák határt - az osztrák gazdaságra, a természeti környezetre, az infrastruktúrára, az ország szociális rendszerére, az egészségügy, az ápolás területére, a kutatás, a képzés kérdéseire.

A többnyire egyetemi professzorok által vezetett szakcsoportok tematikájába a demográfiai, a társadalomváltozási területek, a politikai rendszert és a médiát érintő kérdések is beletartoznak, a várhatóan másfél-két évig tartó elemzés kiterjed majd arra, hogy az Ausztriába települők milyen hiányt hagynak hátra a bevándorló országokban. Legális és illegális bevándorlók valamint menekültek egyaránt részét képezik az elemzésnek.

Kurucz Árpád / Népszabadság

Mikl-Leitner egy kérdésre válaszolva elismerte azt a korábban vitatott tényt, hogy Ausztria migrációs céélpont, tömeges a beáramlás, de jelentős a kivándorlók száma is. Belügyminiszterként az ő számára az ország biztonsága a legfontosabb kérdés, ebbe a jólét megőrzése éppen úgy beletartozik, mint a szilárd munkapiac, az egészségügyi rendszer megtartása – mondta a tárcavezető. De a biztonságnak egy átfogó migrációs stratégiára kell épülnie. Mikl-Leitner a tanácstól azt várja, hogy megfogalmazza, milyen előnyei vannak a migrációnak Ausztria számára, mely területeken kell veszélyekkel számolni.

A tanács független testület, tehát a napi politika, az idegenekkel kapcsolatos hétköznapi érzelmek nélkül tud működni – mondta Lendvai a Népszabadságnak, a legfontosabb célnak nevezve, hogy minél több képzett emberfő érkezzen Ausztriába – és ne a képzetlenek tömege, ami pillanatnyilag inkább jellemző. A bevándorlás Lendvai szerint az öregedő társadalom szempontjából is fontos. Ezzel kapcsolatban idézett egy becslést, amely szerint az érkezők nélkül Ausztria lakóinak a száma a jelenlegi 8,5 millióról 2078-ra hatmillióra csökkenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.