Parókát is találtak az amerikai tévések gyilkosának kocsijában

Parókát, napszemüvegeket, három rendszámtáblát és nagy mennyiségű lőszert találtak Vester Lee Flanagan gépkocsijában, aki élő közvetítés közben lőtt agyon két televízióst, ami arra utal, hogy az elkövető bízott a menekülés lehetőségében, és nem előre eltervelt módon követett el öngyilkosságot – közölte csütörtökön a virginiai állami rendőrség.

Flanagan, aki korábban maga is a WDBJ televíziós csatornánál dolgozott, mint két áldozata, szerdán a monetai bevásárlóközpontban végzett Alison Parker 24 éves riporternővel és Adam Ward 27 éves operatőrrel. Megsebesült a tévések riportalanya, Vicki Gardner, a helyi kereskedelmi kamara vezetője is.

A támadó egy autós üldözés után, egy Chevrolet Sonic típusú bérelt gépkocsiban maga ellen fordította fegyverét, és a kórházba szállítás után meghalt. A 41 éves férfi csütörtökön elvégzett boncolása megerősítette, hogy öngyilkosságot követett el.
A volt riporter által vezetett járműben az álcázást szolgáló eszközökön kívül felbélyegzett leveleket és egy elvégzendő feladatokat felsoroló listát is találtak.

Flanagant, aki riporterként a Bryce Williams újságírói nevet használta, 2013-ban bocsátották el a WDBJ-től. Ezt követően rasszizmus vádjával beperelte a csatornát, de nem járt eredménnyel. 2000-ben hasonlóképpen járt el egy floridai tévéállomással szemben is, amelynél műsorvezető is volt, és amelytől szintén kirúgták. Ott életveszélyesen megfenyegette két kolléganőjét, mert szóvá tették neki a munkája közben elkövetett hibáit.

Flanagan arra panaszkodott, hogy afroamerikaiként és homoszexuális mivoltában is érte hátrányos megkülönböztetés. (A CNN szerint a televíziós Kaliforniában 2007-ben és 2008-ban megpróbált egy több lábon álló melegpornó-vállalkozást üzemeltetni.) A diszkriminációra vonatkozó vádjait azonban – amelyek kívülállók szerint ártatlan kijelentések tendenciózus félremagyarázásai voltak – nem tudta hitelt érdemlően alátámasztani.

Az ABC televízió híradójának nem sokkal a szerdai gyilkosságot követően egy 23 oldalas faxot küldött, amelyben közölte: akkor telt be nála a pohár, amikor júniusban egy fehér rasszista támadó meggyilkolt kilenc fekete hívőt egy charlestoni templomban. Két nappal ezt követően, június 19-én két 9 milliméteres Glock típusú pisztolyt vásárolt.

A faxban Flanagan kitért arra, hogy nagy hatást gyakorolt rá Cso Szjung Huj, aki 32 emberrel végzett és 25-öt megsebesített 2007. április 16-án a Virginiai Műszaki Egyetemen, majd öngyilkosságot követett el.

A szerdai kettős gyilkosság előtt néhány hónappal Flanagan egy 25-30 oldalas panaszlevelet küldött egy roanoke-i étterem vezetőjének, és ebben arra panaszkodott, hogy a személyzet jó napot kívánt a távozó vendégeknek, ahelyett, hogy megköszönte volna nekik a fogyasztást.

Csütörtökön másodszor is megműtötték a két lelőtt televíziós riportalanyát. Vicki Gardnernek a hátán kellett újabb sebészi beavatkozást végrehajtani. A kórház szerint a nő állapota jó.

Parker és Ward élete utolsó napján, a WDBJ csatorna hajnali adásának ötórai kezdete előtt rövid búcsúünnepséget rendeztek az operatőr menyasszonya, Melissa Ott gyártásvezető részére. A nő Charlotte-ben új állást kapott, és a tervek szerint Ward is követte volna párját az észak-karolinai városba. Alison Parker kedvese, Chris Hurst szintén a csatornánál dolgozik, műsorvezetőként.

A WDBJ adásának szereplői csütörtök reggel háromnegyed hétkor, Parker és Ward halálának időpontjában néhány pillanatnyi csenddel, egymás kezét megfogva emlékeztek meg az áldozatokról.

A meggyilkolt riporternő apja, Andy Parker a CNN-nek nyilatkozva sürgette a virginiai és a szövetségi törvényhozókat, hogy szigorítsák a fegyvertartásra vonatkozó előírásokat, különösen az elmebetegek esetében. Parker, aki egyébként saját bevallása szerint híve a fegyverviselés alkotmányos jogának, megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg nem látja, hogy "valami történik", és felszólította a honatyákat, hogy hagyjanak fel az ügyben tanúsított gyáva magatartásukkal.
Donald Trump, a republikánusok legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa csütörtökön azt állította, hogy a probléma nem a fegyverekkel, hanem az elmebeli instabilitással van.

Az amerikai járványügyi hivatal adatai szerint az Egyesült Államokban 2013-ban mintegy 34 ezer lőfegyver okozta haláleset történt, amelyek több mint egyharmada gyilkosság volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.