Parkot neveznek el egy fasiszta tábornokról

Múzeumot és emlékparkot szentelnek a fasiszta Rodolfo Graziani tábornoknak, akit háborús bűnök miatt és a nácikkal való együttműködésért ítéltek el. Olaszországban azonnal kirobbant a botrány.

A közvéleményt leginkább az háborította fel, hogy az emlékhelyet az adófizetők pénzéből hozták létre Affilében, a Rómától délre fekvő településen. A nyitóünnepségre ellátogatott a polgármester is, a Vatikán képviselőjének társaságában. Rajtuk kívül még körülbelül százan gyűltek össze a parkban. A La Repubblica szerint az emlékhely 127 ezer euróba kerül.

Az ünnepségről készült képeket feltöltötték a város honlapjára is, ahol Grazianit a település „híres szülötteként” tüntetik fel.

Graziani Mussolini parancsnokaként játszott vezető szerepet az Etiópiában és Líbiában folytatott gyarmati harcokban, az 1930-as években. Állítólag tömegesen mészárolta az embereket, és vegyi fegyvereket is bevetett a helyi lakosok ellen. Líbiai rémtettei miatt „Fezzan hentesének” is nevezték.

A háború vége felé Mussolini a Salói Köztársaság védelmi miniszterének nevezte ki. A németekkel együttműködve irányította a csapatokat Garfagnana térségébe, ahol a tengelyhatalmak az utolsó nagyobb győzelmüket aratták. Grazianit tizenkilenc év börtönre ítélték háborús bűnök miatt és a nácikkal való együttműködésért 1948-ban, de csak két évig volt bezárva, majd kiengedték. 1955-ben halt meg.

A fasiszta "hősöket" Itália egyes részein még mindig kultusz övezi. Van azonban a múltra emlékezésnek egy másik oldala is Olaszországban. A hétvégén emlékeztek meg például a Lucca közelében történt mészárlásról. A német SS-katonák 1944. augusztus 12-én megtorlásul végezték ki 560 nőt, gyereket és férfit. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is részt vett a megemlékezésen Sant'Anna di Stazzemában. – Német vagyok, és azon a nyelven követték el ezeket a szörnyűségeket, amelyen én is beszélek. Ezt nem fogom elfelejteni – jelentette ki Schulz, és hozzátette, az elmúlt évszázadban elkövetett bűnökre Európa a válasz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.