Paradicsom a Vatikánban

Alig leplezett kárörömmel nyugtázta az olasz sajtó, hogy beléptető rendszert állítanak fel a vatikáni hivatalokban. Bár a kiváltságok skálája széles, a pápa saját országa útlevelével utazik.

Még a Vatikánnal szomszédos olasz sajtóban is érdekességként foglalkoztak azzal a hírrel, hogy a pápai állam hivatalaiban beléptető rendszert vezetnek be. Nem leplezett kárörömmel, hiszen a Vatikán falain kívül dolgozó olaszok irigyek a szerintük paradicsomi kedvezményeket élvező pápai alkalmazottakra.

Amikor szükséged van rá, nem találsz egyet sem, és ha mégis, méregdrága – ez a viszonya az olaszoknak a vízvezeték-szerelőkhöz. Egész Itáliában így van, kivéve a Vatikán Állam 44 hektárnyi területét, ahol elég egy telefon, és a vízvezeték-szerelő ingyen házhoz jön. Csoda a Vatikánban – írta az egyébként vatikán-közeli jobbközép napilap, az Il Giornale, amely szerint a pápai állam falai közötti élet keveseknek nyújtott privilégium. Az 1929-es államközi szerződés szabályai szerint ugyanis a Vatikánban olcsóbb az élet. Olcsóbb a fogorvos is.

Bármiről is legyen szó, az adó a fele az olaszországinak. A két vatikáni benzinkútnál a zöld üzemanyag literenként kevesebb, mint egy euróba kerül, míg kívül, Itáliában, 1 euró 40 cent felett van. A cigaretta is megéri a látogatást: egy karton Marlboro a Vatikánban 35 euró, mert az ottani élelmiszerüzletekben árult termékek áfa-mentesek. Egy csomag tészta 40 centbe kerül, ennyiért még az olasz diszkontokban sem találunk spagettit.

A kiváltság keveseké, hiszen Vatikán Államnak jelenleg 805 lakosa van, akik munkájuk vagy tisztségük miatt kapták meg az állampolgárságot. Igaz, a kedvezményekben nem csak a vatikániak, a pápai államban dolgozó olaszok és más nemzetiségűek is részesülnek.

Az állampolgárság egyébként családtagokra is kiterjed, a fiúgyermekekre 25 éves korig, a lányokra házasságukig. Senki sem születik azonban vatikáni állampolgárnak – már csak azért sem, mert az apró állam területén nincsen kórház. Ráadásul hiába vatikáni állampolgár, a mindenkori pápa eredeti hazája útlevelével utazik.

A Vatikánnak van saját, a világ egyik leggyorsabb kézbesítésére képes postahivatala (a falakon kívül, a Szent Péter bazilika oszlopcsarnokától jobbra), gyógyszertára, egy autószerelője, két bankja, két közlekedési lámpája. A megengedett haladási sebesség 30 kilométer óránként. A vatikáni gépjárművek rendszáma: SCV, és az 1. szám a pápamobilé. Van egy nyilvános telefonfülke is, nincsen viszont szálloda – csak az egyházaiknak fenntartott Szent Márta vendégház – és étterem sem a svájci gárdisták kantinján kívül.

Az elektronikus beléptető kártya híre bejárta az egész világot, de nem kell attól tartani, hogy a svájci gárdisták által őrzött vatikáni kapukat fémkarokkal csúfítják el, akkor sem, ha Bernini oszlopcsarnokában fémdetektorok sorakoznak. A Vatikáni Múzeumban, a vatikáni rádiónál és a sajtóközpontban dolgozók munkáját eddig is így ellenôrizték.

A vatikáni alkalmazottak létszáma összesen 2748 fő, ebből 1637 – 1212 férfi és 425 nő – a világi személy A 778 pap mellett 243 szerzetes és 90 apáca teljesít szolgálatot. Legtöbb, 5oo fô a Vatikáni Múzeumban dolgozik: őrök, műszaki személyzet, restaurátorok szolgálják és irányítják a múzeum évi több mint négymillió látogatóját. Munkatársaira a Vatikán évi 77 millió eurót költ, további 100 milliót tesznek ki a nyugdíjak. A fizetések nagyjából megfelelnek az olasz közszolgálati bértáblázatnak. A kezdeti alapfizetés havi nettó 1300 euró  – ennyi a svájci testőrök alapzsoldja is –, a különbözô kiegészítô juttatásokat nem számolva a legtöbb 2300 euró.

Ezért töltötte el némi káröröm az állami hivatalokban – sôt, a Berlusconi-kormánynak köszönhetően már a miniszterelnöki hivatalban is – a beléptető rendszerrel dolgozó olaszokat a vatikáni munkaidő-szigorítás hallatán. Azt senki ne gondolja komolyan, hogy a szentszéki államtitkárságon dolgozó bíborosok munkáját ezután órában mérik le. Más a hozzáállás a január elsejétôl tervezett teljesítmény-értékeléshez, melyet a vatikáni laikus dolgozók (szak)szervezete (ADLV) is örömmel nyugtázott gyorsabb és garantált elômenetelben és béremelésben reménykedve.

A Vatikán mégsem földi Paradicsom: a világban a Vatikánban a legmagasabb az egy főre esô buncselekmények száma. A leggyakoribb a lopás. Az elkövetôk pedig kizárólag „külföldi” tolvajok – vagyis nem vatikáni állampolgárok, de vatikáni területen, a Szent Péter téren lopják el a turisták pénztárcáját. Letartóztatásuk viszont az olasz rendôrök feladata.

(RÓMA)

A falakon kívül a drágasághoz szokott látogató, belül a kiváltságos vatikáni állampolgárok - a Szent Péter tér Rómában
A falakon kívül a drágasághoz szokott látogató, belül a kiváltságos vatikáni állampolgárok - a Szent Péter tér Rómában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.