Páncélozott járműveket küldenek a britek Ukrajnába

Brit páncélozott csapatszállító járműveket szállítottak Ukrajnának - írja a Guardian.
A brit védelmi minisztérium megerősítette a lap információit, és közölte, hogy a Saxon típusú, felfegyverzetlen csapatszállítók szállításáról egy magánvállalat 2013-ban, még az ukrán válság kirobbanása előtt írt alá megállapodást Kijevvel. Ukrán források szerint eddig húsz páncélos érkezett meg a kelet-európai országba és további ötvenöt várható.

A tárca szóvivője elmondta, hogy a brit kormány az ukrajnai konfliktus kitörése óta támogatja a halált nem okozó katonai eszközök szállítását az ukrán fegyveres erőknek. "Ebben a tekintetben továbbra sem történt változás, nem küldtünk halált okozó fegyvereket" - szögezte le a tisztségviselő, aki szerint a Saxon típusú járművek természetükből fakadóan védelmi jellegűek.

A tájékoztatás szerint a brit hadsereg az 1980-as években rendszeresítette a Saxon csapatszállítókat, három évvel ezelőtt azonban a hadrendből való kivonásuk mellett döntöttek.

Csütörtökön Minszkben az úgynevezett normandiai négyek - az orosz, a francia és az ukrán elnök, valamint a német kancellár - megállapodtak, hogy szombat éjfélkor tűzszünet lép életbe Kelet-Ukrajnában, majd pedig kivonják a nehézfegyverzetet és Ukrajnában alkotmányreformot hajtanak végre.

Az ENSZ adatai szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább ötezer ember életét vesztette az oroszbarát lázadók és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban, nagyjából tízezren pedig megsebesültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.