Panama elenged 32 észak-koreai tengerészt, a fegyverszállító hajó sorsa bizonytalan

A panamai hatóságok elengednek 32 észak-koreai tengerészt, négy hónappal azután, hogy feltartóztatták, majd átkutatták a Chong Chon Gang nevű észak-koreai hajót.

A Chong Chon Gang Kubából hivatalosan cukrot szállított, ám a rakomány alatt még a szovjet időszakból származó két MIG-21-es repülőgépet, a hozzájuk tartozó tartalék hajtóműveket és egy rakétát is találtak. Azt ENSZ szankciók tiltják, hogy Észak-Koreának fegyvereket szállítsanak.

A panamavárosi bejelentés szerint a hajó 35 fős legénységéből csak három vezető tisztet tartanak előzetesben, a többiek csütörtökön Havannába repülnek.  A kapitánynak és két helyettesének amiatt a be nem vallott fegyverszállítmány miatt kell maradnia, amelyet a Panama-csatornán akartak keresztül szállítani. A csatornahatóság egy millió dollár büntetést rótt ki az észak-koreai hajóra a tiltott fegyverszállítás miatt, amit eddig senki nem fizetett  ki. Hátravan még, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa is döntsön, kiró-e büntetést Kubára, mert megsértette a hét éve érvényben lévő fegyvereladási tilalmat Észak-Koreának.

Amikor a panamai hatóságok feltartóztatták a hajót, Havanna beismerte, hogy elavult fegyverek is vannak a rakományban, amelyeket felújításra küldtek Észak-Koreába. Az ügyben az is sajátos, hogy Panama azzal indokolta a Chong Chon Gang feltartóztatását és átvizsgálását, mert azt feltételezték, kábítószert szállít.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.