Összeesküvést szőttek Gordon Brown ellen

Különös időpontban, szerda délben, percekkel a szokásos miniszterelnöki interpelláció után robbant be a nyilvánosságba a Gordon Brown brit kormányfő vezetői képességeit megkérdőjelező új kísérlet.

A volt védelmi, illetve Európa-ügyi miniszter, Geoff Hoon és a korábban az egészségügyi tárcát irányító Patricia Hewitt - azaz egykori nagyágyúk - nyílt levelet intéztek a munkáspárti frakció tagjaihoz, amelyben megállapítják: „A parlamenti választás közeledtével a képviselőcsoport mélyen megosztott a vezetés kérdésében. Több kolléga is kifejezésre juttatta frusztráltságát, amiért ez a kérdés a politikai teljesítményünket is befolyásolja. Ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy az ügyet egyetlen módon lehet megoldani. A frakció minden egyes tagjának lehetőséget kell adni, hogy titkos szavazáson fejtse ki véleményét. (...) Akármi is lesz a voks kimenetele, a párt előre tud lépni, tudván, hogy az ügy egyszer és mindenkorra tisztázódott."

Az e-mailben körözött levél óriási csapás Gordon Brownra a tavasszal - bennfentesek szerint május 6-án - tervezett választás előtt. A médiában megszólaló egyes honatyák „árulásnak" nevezték az akciót, de a befolyásos veterán politikus, Frank Field nyomban támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

Brown helyzete mindig is támadható volt, hiszen miniszterelnökségét sem pártvezetői, sem parlamenti választási győzelem nem dúcolta alá. Tony Blair kiszorítása után, 2007 nyarán ellenfél nélkül került a Labour élére. Azóta számos összeesküvést szőttek ellene, alig néhány hónapja húsz munkáspárti rebellis szólította fel lemondásra. A gyakorta döntésképtelen, rosszul kommunikáló Brown nehéz időket élt át a kormány élén: terrortámadásokat, globális hitelválságot, a szigetországot továbbra is sújtó recessziót.

Ha a nemzetközi közösség értékelte is Gordon Brown kríziskezelési módszereit, hazájában kevés elismerést kapott. Ezekben a napokban a költségvetési hiány csökkentésére tervezett népszerűtlen intézkedések (adóemelések, a közkiadások, a családoknak járó kedvezmények megnyirbálása) borzolja fel a kedélyeket. A legutóbbi, december végi közvélemény-kutatás szerint a Munkáspárt a biztos választók 26, a Konzervatív Párt 43 százalék kegyeit élvezi - így az aktivisták joggal érezhetik, hogy Brown irányítása alatt a vesztükbe rohannak. Igaz viszont, hogy nem áll készenlétben egyetlen vezető sem, aki vállalná a népszerűtlen feladatot, nyíltan kesztyűt dobna Brown elé, és reális esélye lenne a megválasztásra a párt, pláne az ország élére.

Gordon Brown látszólag egykedvűen vette tudomásul a puccskísérletet, amelyben szerepet játszhatott Hoon sértettsége is, miután nem sikerült elcsípnie az EU-külügyminiszteri tisztséget. A Downing Street 10. szerda délután „nevetségesnek" nevezte, hogy egy titkos szavazás jót tenne a pártnak a választások előtt. A frakció elnöke, Tony Lloyd szerint a Hoon-Hewitt duó „nagyon csekély támogatottságot élvez", míg a Munkáspárt egyik legfontosabb anyagi patrónusa, a Unite szakszervezet a „megosztó és káros" felhívás visszavonására szólított fel. A kormányfő a maga részéről nem tartotta szükségesnek, hogy megváltoztassa szerda délutáni programját.

Gordon Brown brit kormányfő kérdéseket hallgat egy londoni foglalkoztatási csúcson
Gordon Brown brit kormányfő kérdéseket hallgat egy londoni foglalkoztatási csúcson, 2009. január 12-én
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.