Palesztinok rohanták le a francia külügyminisztert

Dühös palesztin tüntetők próbálták megakadályozni pénteken az erezi átkelőhelynél, hogy Michele Alliot-Marie francia külügyminiszter Izraelből a Gázai övezetbe jusson.

A több tucatnyi tiltakozó - Izraelben bebörtönzött palesztinok hozzátartozói - a konvoj elé feküdtek az úton, egyesek felugráltak a miniszter asszony autójára, mígnem az övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet rendőrsége szétoszlatta őket, s a konvoj továbbhaladhatott. A tüntetőket az dühítette fel, hogy - az izraeli rádió arab adása szerint - Alliot-Marie előző nap Izraelben kiállt Gilád Salit izraeli katona mellett, akit a Hamász 2006 óta fogva tart a Gázai övezetben. Számi Abu Zuhri, a szervezet szóvivője szerint a francia miniszter szavai Izrael iránti teljes elfogultságot tükröztek.

Mint utóbb kiderült, a kifogásolt szavakat, miszerint a katona titkos helyen való fogva tartása háborús bűncselekmény, nem a francia vendég, hanem - az ő jelenlétében - az elrabolt izraeli-francia állampolgár Salit apja, Noam Salit mondta. Maga a miniszter, amikor találkozott az apával, csak annyit mondott, hogy közbenjár az Európai Uniónál, és "eljuttatja az üzenetet, hogy a foglyot felkereshesse a Vöröskereszt". A francia külügyi szóvivő megerősítette, hogy nem a külügyminiszter tette a kifogásolt kijelentést. Michele Alliot-Marie útja egyébként a Gázai övezetben sem folytatódott zökkenőmentesen. Erezen átjutva ismét tüntetők várták a konvojt, pfújoltak, tojászáport zúdítottak, és cipőket dobáltak a járművekre. Amikor pedig a miniszter autóbusszal a gázai al-Kudsz kórházhoz érkezett, ott is tüntetők fogadták. Televíziós felvételek tanúsága szerint egy elhajított cipő kis híján eltalálta a minisztert, amikor testőrök sorfala között beszállt egy terepjáróba. A francia diplomácia vezetője mosolygott és higgadt maradt a tiltakozók gyűrűjében a kórház előtt, amelynek intenzív osztályát francia segélyből újították fel tavaly decemberben.

Egy izraeli kórház közlése szerint a palesztin tüntetők a fején eltalálták a külügyminiszter kíséretének egyik tagját. A nőt, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, a Gázai övezethez közel fekvő Askelón izraeli város kórházába szállították, ahol állapotát vizsgálják. Sérülésének súlyossága nem ismert. Gázai tartózkodása alatt Alliot-Marie találkozott az ENSZ palesztin menekültekkel foglalkozó ügynökségének vezetőivel, de nem került sor találkozóra a nemzetközi közösség által kiközösített Hamász radikális palesztin szervezet képviselőivel. A helyi francia kulturális központban mondott beszédében mindenesetre felszólította Izraelt: teljesen oldja fel a Gázai övezet blokádját. Egyébként a miniszter, mielőtt folytatta volna útját Kairóba, kijelentette, nem szabad összekeverni tüntetők egy csoportját a palesztin néppel. Michele Alliot-Marie személyében 2005 óta először jár francia külügyminiszter a Gázai övezetben. Mint Bernard Valero francia külügyi szóvivő elmondta, éppen azért látogatott oda, hogy kifejezést adjon Franciaország elkötelezettségének a gázai lakosság iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.