Palesztin és izraeli aktivisták új béketerve

Palesztin és izraeli aktivisták nyilvánosságra hozták kedden egy nagy munkával, közösen készített béketervüket, amelyben körvonalazzák a lehetséges kiegyezés határait.

A tervet az úgynevezett Genfi Kezdeményezés készítette kétéves munkával. A csoport szakértőkből és egykori diplomatákból, kormányhivatalnokokból állt össze. A több mint 400 oldalas, kivonatban ismertetett terv lényege az, hogy létrejönne az önálló palesztin állam Ciszjordánia területének 98 százalékán és a Gázai övezetben, s hozzá tartoznának Jeruzsálem arab kerületei is. Részét alkotja egy ütemterv is az izraeli kivonulásra a megszállt területekről. A palesztin állam fegyverzetét korlátoznák, felsorolva, milyen fegyvereket nem birtokolhat.

A terv mögött nincs hivatalos támogatás, de érdeklődést keltett mind izraeli, mind palesztin vezető körökben. A részletes változat nyilvánosságra hozatalával megvárják, amíg az amerikai diplomácia is előáll a béketárgyalások újraindítását szolgáló új kezdeményezésével.

A jövő héten az ENSZ Közgyűlésén egyaránt ott lesz New Yorkban Barack Obama amerikai elnök, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök, de még nem tudni, sikerül-e megteremteni az alapot egy háromoldalú találkozóhoz.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.