Palesztin alku a foglyok szabadon engedéséről

Az egymás börtöneiben fogva tartott összes politikai fogoly szabadon engedéséről állapodott meg vasárnap Kairóban a két rivalizáló palesztin szervezet, a Fatah és a Hamász.

A Ciszjordániában és a Gázai övezetben fogva tartott foglyok szabadon engedése volt eddig a palesztinközi béketárgyalások egyik legvitatottabb kérdése.

A szombaton kezdődött kairói tárgyalásokon a májusi megbékélési megállapodás végrehajtásáról tárgyaltak a két legnagyobb palesztin frakció képviselői. A foglyok szabadon engedésén kívül döntés született arról is, hogy a két legnagyobb palesztin frakció az iszlám böjti időszak, a ramadán végéig közös bizottságot hoz létre, amelyre az útlevelek kiadását bízzák a gázaiak számára. Emellett egyezség jött létre egymás intézményeinek és irodáinak megnyitásáról, amelyeket az ellenségeskedés kezdetén, öt évvel ezelőtt zártak be - közölte Szami Abu Zuhri Hamász-szóvivő.

A MENA egyiptomi hírügynökség szerint a felek megállapodtak abban is, hogy szeptember elején folytatják a béketárgyalásokat Kairóban, s a párbeszéd újabb fordulóját egyebek mellett a palesztin egységkormány megalakításának szentelik. A közös kabinet létrejöttét előirányozta a Fatah és a Hamász májusi megállapodása, de az azóta lezajlott tárgyalások mind ez idáig nem vezettek eredményre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.