Pakisztán éveken át támogatta az amerikai dróntámadásokat

Navaz Sarif elnök szerdán az akciók leállítására kérte Barack Obamát.

Pakisztán titokban éveken át támogatta az amerikai dróntámadások programját, noha a nyilvánosság előtt fellépett ellene - írta csütörtöki számában a Washington Post.

A lap a birtokába jutott CIA-dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy a pilóta nélküli amerikai repülőgépekkel pakisztáni területen végrehajtott támadások (amelyeknek civil áldozatai is voltak) nagyon is ismertek voltak a pakisztáni vezetők előtt. A terrorizmus elleni küzdelem jegyében váltak részeseivé ezeknek az információknak - áll a lapban.

Az amerikaiak állítólag folyamatosan tájékoztatták Iszlámábádot a katonai akciók tervéről, és arról is, hogy a végrehajtásuk milyen eredménnyel járt. Az amerikai tisztségviselők e célból Pakisztán washingtoni nagykövetségén rendezett összejöveteleken adtak tájékoztatást, illetve Iszlámábádba küldték az erről szóló dokumentumokat a magas rangú pakisztáni vezetőknek.

Ezeket az információkat a Washington Post akkorra időzítve közölte, amikor Barack Obama elnök éppen pakisztáni kollégáját, Navaz Sarifot fogadta a Fehér Házban. A tárgyalások középpontjában a két ország közötti viszony rendezése áll, így az amerikai segélyek felújítása, valamint a terrorizmus elleni harc terén kialakítandó együttműködés is napirenden volt. Sarif a találkozó után újságírók előtt azt mondta: arra kérte az amerikai elnököt, hogy vessenek véget a Pakisztán területen végrehajtott dróntámadásoknak.

Pakisztán évről évre milliárdos támogatást kap az Egyesült Államoktól a támogatásért a terrorizmus elleni harcban. Ez az összeg a 2014-es költségvetési évben 1,16 milliárd lehet – Obama legalábbis nemrég felkérte a kongresszust, hogy 857 millió dollárnyi humanitárius, illetve még 305 millió dollárnyi katonai segélyt szavazzon meg a dél-ázsiai országnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.