Ötvenhat tanú az izraeli exállamfő szexperében

Tel-Avivban megkezdődött a többrendbeli molesztálással és nemi erőszakkal vádolt Móse Kacav pere. Az exállamfő azt nyilatkozta, hogy bebizonyítja ártatlanságát. A per során 56-an tanúskodnak ellene, köztük 10 nő igen hasonló módon írja le azt, karrierjének különböző állomásain miként zaklatta őket Kacav.

Ketten nemi erőszakkal is vádolják, de az államügyész egyikük ügyét a bizonyítás nehézségei miatt ejtette. Az elnöki rezidencia egykori titkárnője emiatt magánvádas eljárást indított volt főnöke ellen.

Kacav Izrael legdörzsöltebb ügyvédeit alkalmazta, akik ismét haladékot kértek, ezúttal arra hivatkozva, hogy a legfrissebb kiegészítés utolsó iratait csak késve kapták meg. Kérésükre a válaszadási időt 30 nappal meghosszabbították, de a szeptember elsején meginduló perben a gyorsaság végett hetente négyszer fognak ülésezni. A peres eljárást maga az egykori elnök idézte elő, amikor a felajánlott és már el is fogadott vádalkut felrobbantotta, amikor kiderült, hogy emiatt büntetett előéletű lesz.

Az iráni származású Kacav a Likud meglehetősen szürke eminenciása volt, de az ultraortodox keletieket tömörítő Sasz párt egy színfalak mögötti alkuval államfővé emelte Simon Peresz ellenében 2000-ben. A molesztálások miatti botrány nyomán kénytelen volt visszavonulni hivatali idejének vége előtt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.