Ötvenezres ellenzéki tüntetés Nicaraguában

Közel ötvenezer ember tüntetett helyi idő szerint szombaton a nicaraguai fővárosban az ellenzék felhívására amiatt, hogy Daniel Ortega harmadszor is jelöltetheti magát államfőnek. Tüntetők és rendőrök összecsapásában megsérült 12 ember, köztük három rendőr.

Erre a napra tüntetést terveztek Ortega hívei is, de ők végül elhalasztották megmozdulásukat úgy, hogy az csak az ellenzéki tüntetés után kezdődjön el, nehogy összetűzés alakuljon ki közöttük. Mindazonáltal a legtöbben úgy sérültek meg, hogy az ellenzékiek békés tüntetésükről már tartottak kifelé a fővárosból, Managuából, amikor belebotlottak Ortega-hívekbe, és összeverekedtek velük - közölték politikusok és újságírók.

Az Ortega-párti szervezők 300 ezer embert vártak saját demonstrációjukra, az önkormányzati választásokon aratott győzelmük első évfordulójának megünneplésére, de alig néhány ezren mentek el rá.

Ortega először júliusban beszélt nyilvánosan arról a tervéről, hogy indulni akar a 2011-es elnökválasztáson. A legfelsőbb bíróság nemrég lehetővé is tette, hogy hivatalban lévő elnök újból indulhat elnökválasztáson.

Ortega kormánya az utóbbi egy évben megfélemlítette az engedetlenkedő civil szervezeteket, és zaklatta a független sajtót. A potenciális veszélyt jelentő pártokat kizárták a helyhatósági választásokból, amelyeket feltehetőleg elcsaltak a kormánypárt javára. Politikai szakértők szerint Ortega megszilárdította hatalmát, és követheti Venezuela, Honduras, Bolívia és Ecuador baloldali elnökeinek példáját az újabb mandátum megszerzésében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.