Ötven éve nem volt ekkora áradás Thaiföldön

21 régiót és kilencmillió thaiföldit érint az áradás, melyben majdnem négyszázan haltak meg az utóbbi napokban. Víz alatt van a főváros, Bangkok egy része is, az árvíz okozta károk mértéke pedig megközelíti a hatmilliárd dollárt. A második legnagyobb, főként belföldi járatokat indító repteret leállították és menedékközponttá alakították, a kormány pedig a hónap végéig tartó rendkívüli szünetet rendelt el az iskolákban, hivatalokban és üzletekben is.

A július óta tartó heves monszuneső vezetett azokhoz az áradásokhoz, melyek az ország több vidékén 360-nál is több ember halálát okozták. A legnagyobb kár a Muang Ake városában élő embereket érte, ahol az egész területet evakuálták kedden hajnalban, mivel a várost egy gát átszakadása miatt másfél méter magas vízréteg árasztotta el. A lakosok a hajókon kívül minden, a vízen úszó tárgyat felhasználtak ahhoz, hogy elmeneküljenek elárasztott otthonaikból, sokan szatyrokkal próbálják védeni fejüket a vízben úszva, és voltak, akik PET-palackokkal tömték ki ruhájukat, hogy a vízen maradjanak. Az embereket végül a katonaság mentette ki, az egészségügyi minisztérium pedig azonnal segélycsapatokat indított az érintett területre, hogy az érintettek mihamarabb orvosi ellátáshoz jussanak. 

A kormány szerint fél évszázada nem volt ilyen súlyos áradás az országban, egyes helyeken pedig több mint egy hónapba telhet, míg kiszárad a föld. Jelenleg a főváros hét kerülete van veszélyben, köztük a raktáraknak, egyetemeknek és kórházaknak helyet adó Bang Phlad negyed is. A hatóságok próbálták Bangkok keleti és nyugati része felé terelni az északról érkező víztömeget, de még így is kénytelenek voltak megnyitni néhány, a városon belüli zsilipet, mert akkora mennyiségű víz zúdult a városra, hogy a városon kívül épített gátrendszer már nem bírt vele. A főváros központi része száraz maradt, de a várost kettészelő folyón rekordmagasságú vízszintet mértek.

Szakértők szerint a városközpontnak szerencséje volt, mert a víz kikerülte azt, négyezer embert azonban így is a városi stadionban szállásoltak el. Bangkok védelme egyébként a fő feladata volt a hatóságoknak, „de ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk azokkal az emberekkel, akik máshol szenvednek az áradásoktól” – mondta a thai miniszterelnök a CNN-nek adott riportjában. Az elöntött központi területekről a víz egyébként már a tenger felé folyik.

A szintén Bangkokban, a város északi részén található Don Muang repülőtér felfüggesztette járatai indulását, miután az áradás elérte a repülőtér északi szélét is. A leginkább belföldi járatokat fogadó és indító repülőtéren kaotikus állapotok uralkodnak. A csalódott és bosszús utasok hatalmas sorokban, vagy a padlóra telepedve várnak, miközben ugyanez az épület ad helyet egy menekültközpontnak, és a kormány áradás elleni akciócsoportjának székhelye is itt található. Országszerte összesen 1700 menedékhelyet állítottak fel, és több mint 113 ezer embert kellett valahol elhelyezni. Sokan a koszos víz ellenére is visszamentek az elmúlt napokban házaikba, hogy megpróbálják megmenteni értékeiket.

A hatóságok egyébként egyes tartományokban a hónap végéig tartó szünetet rendeltek el az iskolákban és munkahelyeken, hogy ezzel is segítsék az ár ellen küzdő – vagy épp menekülő – embereket. Kedden a thai kormány 10 és fél milliárd dolláros segélyt jelentett be az ország újjáépítésére – főként a kis- és közepes vállalkozások, a kiskereskedők és egyének kárainak enyhítésére, írja a Reuters. „Minél hamarabb visszatérnek megszokott életükhöz, annál hamarabb tudjuk újra beindítani a gazdaságot” – mondta az ország pénzügyminisztere. A következő hétre azonban újabb vízszintemelkedést várnak.

Egy helyi lakos mentené az árvíz után megmaradt értékeit Bangkok külvárosában
A resident drags his belongings through the floodwaters as he evacuates in Bangkok October 24, 2011. More districts of Thailand's capital were on high alert on Monday with floods bearing down from northern Bangkok and authorities faced a race against time to pump water towards the sea and defend the business district. REUTERS/Bazuki Muhammad (THAILAND - Tags: ENVIRONMENT DISASTER)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.