Ötszáz ellenzékivel végeztek Kongóban

Megöltek nagyjából ötszáz ellenzékit a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy tekintélyes nemzetközi emberi jogi szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A likvidálásokra állítólag az afrikai ország elnöke adott utasítást.

A Human Rights Watch (HRW) szerint az áldozatok Joseph Kabila kongói elnök politikai ellenfelei, akiknek holttestét a parancs szerinti "semlegesítésük" után a Kongó folyóba dobták vagy tömegsírba vetették. Az afrikai ország kormányszóvivője cáfolta a vádat, s az egész ügyet pusztán "szenzációkeresésnek" mondta.

A New York-i székhelyű jogvédő szervezet csaknem két évi kutatás, többek között 250 személlyel - szemtanúkkal, az áldozatok hozzátartozóival, Kabila belső köréhez tartozókkal - készített interjú alapján készítette el a jelentést.

Kabila két éve megnyerte az általános választójog alapján rendezett közvetlen elnökválasztást. Azóta ez az első eset, hogy súlyos és széles körű jogsértésekkel vádolják a kinshasai kormányzatot.

"Miközben mindenki a keleten (a Ruandával szomszédos Észak-Kivu tartományban) dúló erőszakra figyel, kevés figyelem jut a kinshasai kormány politikai ellenfeleivel szembeni visszaélésekre" - mondta Anneke Van Woudenberg, a HRW egyik vezető munkatársa.

Az állítólagos gyilkosságok áldozatai részben Jean-Pierre Bemba hívei közül kerültek ki. Bemba volt Kabila első számú kihívója a 2006-os elnökválasztáson.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban vizsgálódó ENSZ-illetékesek közelmúltban kiadott előzetes jelentésükben leírták, hogy a hadsereg büntetőeljárás nélkül végzett ki civileket és Bemba magánhadseregének több tagját. A mostani HRW-jelentés azonban továbbmegy azzal, hogy szögezi: Kabila elnök adott utasítást a gyilkosságokra.

Az emberi jogi szervezet dokumentuma azt is leírja: a biztonsági erők különös gondot fordítottak arra, hogy eltüntessék a leszámolás bizonyítékait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.