Ötmillió dollárt ér az új Oszama feje

Míg Oszama bin Laden neve lassacskán feledésbe merül, az örökébe lépő Bejtullah Mehszúdét egyre növekvő félelemmel suttogják szerte Közép-Ázsiában és a Nyugaton is. A tálib vezér – akit többek között a tavalyi mumbai terrormerényletek értelmi szerzőjének tartanak – a pakisztáni fegyveres erők hathatós támogatását élvezi. Igazi lokálpatrióta – mondta róla a titkosszolgálat főnöke.

Lassan feledésbe merül Oszama bin Laden emléke, ám ennek megfelelően egyre félelmetesebbé válik az a személy, aki örökébe lépett. Bejtullah Mehszúdról nagyon keveset lehet tudni, de a Tehelka magazin kísérletet tett, hogy felvázolja annak a tálib terroristának az arcképét, akit a közkeletű vélekedés „veszélyesebbnek tart bin Ladennál”.

Mehszúd a harmincas évei közepén jár, kerüli a nyilvánosságot, s ennek köszönhetően a titkosszolgálatok mindössze egyetlen fotóval rendelkeznek róla. Áldatlan működése nem újkeletű: gyakorlatilag ő állt minden utóbbi merénylet és támadás mögött. A pakisztáni biztonsági szervek szerint ő szervezte meg a bombayi Taj Mahal Hotel elleni múlt évi merényletet, de emberei gyilkolták meg a választásokon győztes Benazir Bhuttót is. Jelenleg arra törekszik, hogy egyesítse Pakisztán észak-keleti tartományainak tálib harcosait, és a Szvat-völgyben  – a Pakisztán Svájcának hívott egykori turistaparadicsomban – indított pakisztáni hadművelet is elsősorban ellene folyik.

Egykor Oszama bin Laden fotóját az amerikaiak gyufás-skatulyákra nyomtatták és százezer szám osztogatták Pesavar környékén azzal az urdu nyelvű felirattal, hogy egymillió dollárt kap az, aki feladja őt. Nemsokára Mehszúd is felkerülhet egy ilyen gyufás-skatulyára – írja Tehelka Magazine cikke –, de az már bizonyos, hogy az ő fejére ötmillió dollárt tűztek ki.

A személyét övező rejtélyekre jellemző, hogy tavaly szeptemberben már halálhírét is keltették, ezt azonban szervezete, a pakisztáni Észak- és Dél-Vazirisztán tartományt gyakorlatilag ellenőrzése alatt tartó szervezete, a Tehrik-i-Taliban Pakistan sietve cáfolta.

Mehszúd parancsait jelenleg állítólag 18 ezer harcosa lesi, de ténykedését egyre több rokonszenv kíséri egész Pakisztánban, különösen a fegyveres testületekben. Szakértők állandóan figyelmezetnek arra, hogy a tálibok elsősorban a pakisztáni hadseregtől kapják a fegyvereket, de ha ez csak részben is igaz, az tény, hogy szemet hunynak – vagy legalábbis eddig szemet hunytak – tevékenységük felett. A titkosszolgálat, az ISI is logisztikai segítséget nyújtott számukra, sőt a szervezet vezetője nemrég még olyan kijelentést is megengedett magának, hogy „Bajtullah Mehszúd igazi pakisztáni patrióta”.

 

Forrás: globusz.net

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.