Ezrek tolongtak ma délután a pozsonyi repülőtéren, ahova kettőkor érkezett meg az ezüstérmes hokicsapatot szállító különgép, amelyből a csapatkapitány, majd a harminchét éves kora ellenére is fiatalos, a cseheket két góljával kivégző Miroslav Satan pattant ki. Utána a többiek, akiknek a nevét két hét alatt az egész világon megtanulták a szurkolók.

– Megőrültek az emberek! – ámuldozott még múlt csütörtök este Temer Henrietta. Előzőleg a pozsonyi Mars Sport Travel utazási iroda menedzsere alig győzte a telefonálók rohamát. – Miután Szlovákia szenzációs játékkal legyőzte a jégkorong-világbajnokságon Kanadát (4:3), két óra alatt legalább ötszázan jelentkeztek a hét végi döntőre, amelyre külön repülőjáratot hirdettünk. A tervezett három gép helyett végül négy indult szombat hajnalban, öt pedig vasárnap. Több érdeklődőnek csak a Bécsből, Budapestről és Krakkóból induló, menetrend szerinti járatokon jutott hely, de azt sem bánták – újságolta a szlovák köztévében (RTVS).

Feljutott az egyik szombati különgépre a dunaszerdahelyi Angyal Sándor is, aki korábban két barátjával, Zalán Márkkal és Kiss Balázzsal Münchenbe, a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjére készült. – Jegyünk még nem volt, így aztán könnyű szívvel változtattunk a programon. Fejenként leperkáltunk 1420 eurót, amiben a szombati és a vasárnapi mérkőzések jegyára és a szállásdíj is már benne volt. Ezzel ugyan lőttek a nyári üdülésünknek, de ez most mellékes, mert előfordulhat, hogy életünkben sosem látjuk már vébé döntőben a szlovák jégkorongozókat! –árulta el lapunknak a fiatal író.

A legtöbben azonban szombaton és vasárnap is a vendéglőkben és a tereken, kivetítők előtt drukkoltak. Kiszáradt torkukat pedig leginkább sörrel és fröccsel locsolták. Tegnap este Pozsonyban húszezren szorongtak a városközpontban. Nem voltak sokkal kevesebben Kassán, Zsolnán és Nyitrán sem. Északi szomszédainknál vasárnap este 1 millió 788 ezer néző rágta a körmét a tévé előtt, vagyis a teljes lakosság egyharmada, ami országos csúcs. Tetőfokra hágott a hangulat, amikor Chára, a szlovák óriás már a mérkőzés második percében hatalmas góllal pókhálózta ki az orosz kapu jobb felső sarkát. Később sem lohadt le a hazai szurkolók lelkesedése, pedig Ovecskinék valóságos űrhokival rukkoltak elő, s macska-egér csatává változtatták a második harmadot. És a mérkőzést. Mégsem szomorkodott szinte senki kedvenceik váratlanul nagy arányú veresége (2:6) miatt. Este tíz előtt a szlovákiai köztereken zúgott a „Dakujeme, zlatí chlapci!“, vagyis a „Köszönjük, aranyfiúk“.

– Ilyen kiváló mezőnyben a szlovák ezüst úgyanúgy csillog, mint az aranyérem, amelyet megérdemelten nyertek az oroszok! Ráadásul a csehek előtt végeztünk, akiknek csak bronz jutott! – kurjantotta a szlovákiai szurkolók önkéntes szóvivőjeként a mellettem ugráló fiatalember, és a kezembe nyomta a pezsgőspalackot. Csak akkor csendesedett el a tér néhány percre, amikor Zdeno Chára, a szlovák válogatott csapatkapitánya az ünnepélyes eredményhirdetésre a 38-as számú mezt húzta magára, amelyet a tavaly szeptemberi, oroszországi légikatasztrófában elhunyt Pavol Demitra viselt. – Második helyünket drága barátunknak, Palkónak ajánljuk. Tudom, odafentről végig velünk volt – rebegte elcsukló hangon a tévériporternek a kőkemény hátvéd.

A lelkesedés nem lohadt ma délutánig sem, amikor leszállt a csapatot szállító gép. Következett a diadalút, amely a bevásárlóközpontok előtti parkolókon át a városközpontig vezetett, ahol virágcsokrokkal, pezsgőkkel, söröshordókkal, énekszóval várták az ünnepelteket. Akik a jelenlévők legnagyobb megrökönyödésére legalább harmincéves, ütött-kopott nyitott buszmatuzsálemen pöfögtek be.

– Hát már nem jutott néhány száz euró arra, hogy Bécsből sokkal különb járművet béreljenek, ha Pozsonyban ennél jobb járgányt nem találtak? – hördültek fel többen is.

– Hallgassatok! Erről a malőrről nem a játékosaink tehetnek, s ma pedig őket ünnepeljük! – hurrogta le őket egy öblös hang.