Öt napig tarthat, amíg felhozzák az egy kilométer mélyen rekedt barlangászt

Csaknem négy napot várt a mentőexpedícióra Németország legmélyebb barlangjába az 52 éves Johann Westhauser. A barlangkutató, aki két társával együtt a hétvégén szállt alá a dél-németországi Berchtesgaden melletti Riesending nevű barlangrendszerben, vasárnap szenvedett koponyasérülést, amikor nekivágódott egy sziklának. Hiába viselt sisakot, ez nem védte meg teljesen a kövektől. Egyik társa vele maradt, míg a másik segítségért ment: neki is tizenkét órába került, amíg egyedül a felszínre küzdötte magát a több mint ezer méter mély és 19 kilométer hosszúságú alagútrendszerből. Ezután nemzetközi segítséget kért, mert a sérült ember kiemelése ilyen mélységből különleges tudást és felszerelést igényel.

„Felejtsünk el mindent, amit eddig a mentőexpedíciókról hallottunk. Képtelenség lejuttatni bármilyen mentőeszközt a sérülthöz"- figyelmeztette a német médiát a nehéz feladatra Norbert Rosenberger barlangmentő.

Egy olasz, egy svájci és egy osztrák expedíció is indult, mostanra mindannyian a helyszínre értek. Két orvos - egy olasz és egy osztrák - szerda este illetve csütörtök hajnalban már eljutottak a sérült barlangászhoz, most az a feladatuk, hogy felkészítsék a visszaútra. Westhauser állítólag agyrázkódást szenvedett, az állapota stabilnak számít. Képes néhány lépést egyedül megtenni, de ez kevés ahhoz, hogy ki tudjon mászni a mélyből. A visszaút több, rendkívül keskeny és csúszós résen vezet keresztül, bizonyos részeket - köztük egy 180 méteres szakaszt - csak kötélen mászva lehet megtenni. A kijutás még tapasztalt barlangászok számára is elérheti a 12 órát. A mentés így négy-öt napig tarthat, a tervek szerint fokozatosan hoznák majd egyre feljebb, a különféle szintekre, bázisokra a sebesült férfit.

A sérült barlangász egyébként nem ismeretlen terepen mozgott: a Riesending barlangrendszert ő fedezte fel még 1995-ben, és azóta is rendszeresen részt vesz az alagútrendszer feltárásában, az adatok rögzítésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.