Öt és fél évet kapott a lehírhedtebb brit iszlamista hitszónok

A szigetországban már évek óta gyűlölködő és uszító beszédeiről ismert Anjem Choudary most elszámította magát: hűségesküt tett az Iszlám Államnak, ami már bűncselekménynek számított.

Öt és fél év börtönbüntetést rótt ki kedden a londoni központi büntetőbíróság az egyik leghírhedtebb radikális iszlám hitszónokra, aki a vád szerint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet támogatására buzdította híveit.

A tárgyaláson az ügyészség részéről elhangzott az is, hogy a 49 éves Anjem Choudary hűségesküt tett az Iszlám Államnak, és ezt online felületeken közzé is tette.

Mindez a brit terrorellenes törvény alapján bűncselekménynek számít.

A brit terrorelhárító szolgálatok szerint Choudary mindemellett számos fiatal brit muszlim radikalizálásáért is felelős. Az ő közösségébe tartozott az a két fanatikus muszlim merénylő is, aki három éve Londonban, fényes nappal, a nyílt utcán brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy brit katonát.

Choudary korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a brit hatóságok által 2010-ben törvényen kívül helyezett el-Muhadzsirun élén állt. Először akkor került a brit elhárítás figyelmének középpontjába, amikor nyilvánosan mártíroknak nevezte a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletsorozat elkövetőit, és nem sokkal később "iszlám forradalom" kirobbantására buzdította nagy-britanniai híveit.

Choudary egy ízben arra is felszólította követőit, hogy kövezzék halálra Lord Peter Mandelsont, a jelenleg ellenzékben politizáló brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránját, állítólagos homoszexualitása miatt.

Néhány éve komoly felháborodást keltett, amikor a hitszónok bejelentette: leveleket küld az Afganisztánban elesett brit katonák családtagjainak, felszólítva őket, hogy térjenek át az iszlám hitre, "ha nem akarnak a pokol tüzében elégni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.