Öt embert késelt halálra egy kínai ámokfutó

Öt embert halálra késeltek egy támadásban péntek reggel a közép-kínai Csangsa város egyik piacának közelében. A támadót a helyszínen lelőtték - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap honlapján, helyi forrásokra hivatkozva.

A Hunan tartomány székhelyén történt ámokfutást két árus elmérgesedett vitája előzte meg. Rendőrségi közlések szerint az elfajult vita hevében először az egyik férfi leszúrta a másikat, majd válogatás nélkül az ártatlan járókelőknek esett. Közülük ketten a helyszínen életüket vesztették, ketten sérüléseket szenvedtek, amelyekbe a kórházban haltak bele.

A kiadott nevekből arra lehet következtetni, hogy mindkét árus a helyi muszlim ujgur közösséghez tartozott. Úgy tudni, mindketten pékek voltak és lepényt árultak. A közlemény tanúsága szerint tévesnek bizonyult az a korábbi információ, hogy a támadók többen voltak, és néhányan még szökésben vannak.

Március elsején a délnyugat-kínai Jünnan tartomány székhelyén, Kunming vasútállomásán fekete ruhába öltözött emberek hosszú pengéjű késekkel támadtak civilekre, akik közül 29-et megöltek 143-at pedig megsebesítettek. A rendőrök négy támadót a helyszínen lelőttek, egyet megsebesítettek, hármat később elfogtak. A hatóságok hszincsiangi szakadárok terrortámadásának minősítették az esetet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.