Osztozkodnak Bukarestben

Mircea Geoana álma teljesült: õ lett a román szenátus elnöke és egyben Románia második közjogi méltósága, aki az alkotmány értelmében - szükség esetén - az államelnököt helyettesíti. Tudósítónktól

A Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnökét 96 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében választotta meg a felsõház. Geoana november közepén még azt mondta a Népszabadságnak: biztos pártja választási gyõzelmében, és abban, hogy Románia miniszterelnöke lesz, a választók azonban másképp döntöttek.

A szocdem pártelnöknek meg kellett tehát elégednie a szenátusi elnökséggel. A Demokrata-Liberális Párt (D-LP) viszont abba is beleegyezett, hogy Geoana váljon a Legfelsõ Védelmi Tanács (CSAT) alelnökévé, és ez számára számottevõ befolyást jelent.

Mircea Geoana 1996 és 2000 között washingtoni nagykövet, 2001 és 2004 között pedig külügyminiszter volt. A mérnöki végzettségû politikus 1990-ben került a külügyminisztériumba, késõbb jogot és gazdaságot tanult.

Az SZDP-elnök posztján kívül nagy érdeklõdés övezte a képviselõház elnöki tisztségét. Erre a D-LP Roberta Anastase 32 éves szociológust és politológust jelölte. Miután a képviselõk és a szenátorok letették a hivatali esküt, Anastasét az alsóház plénuma 218 igen és 95 nem szavazattal elnökévé választotta. Személyében elõször vezeti nõ a román képviselõházat.

Fõ ellenjelöltje, Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) képviselõje, 69 igen és 256 nem szavazatot kapott. Másik kihívója, az RMDSZ-es Borbély László pedig 26 igen és 299 nem voksot szerzett.

Orban kijelentette: azért szállt versenybe a ház elnökségéért, mert pártjának eltökélt szándéka akár esélytelen harcokba is beszállni avégett, hogy Traian Basescu államelnök terveit megakadályozza. A politikus szerint az államfõ által kinevezett bizottság befejezte az alkotmány módosításának tervezetét, amely révén Basescu szovjet típusú elnöki köztársasággá kívánja változtatni Romániát, kormányát pedig az államelnöki hivatal csatolmányává tenni, és ezt egy ellenzéki képviselõházi elnök képes lenne megakadályozni.

A két ház szakbizottsági elnökségi posztjait is ádáz harccal osztották el. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a képviselõház külügyi és a szenátus emberjogi bizottságát vezeti, a szenátus mûvelõdési bizottságában pedig alelnöki tisztséget kapott. A magyar szövetség nem kapott helyet azonban a szenátus nemzetvédelmi bizottságában, és szenátorai nem lesznek ott a korrupcióellenes bizottságban sem.

A D-LP és az SZDP péntek este egyezségre jutott azonban az igazságügyi tárca független vezetõje tekintetében: a koalíciós pártok Catalin Predoiu jelenlegi minisztert jelölik a tárca élére. Predoiu azonban az NLP tagja, pártja ellenzékbe vonult, és az a tény, hogy õ mégis elfogadta a felkérést, a liberálisok rosszallását váltotta ki.

Bogdan Olteanu, az NLP központi politikai irodájának tagja a bejelentés után elmondta: e lépése okán, szándékában áll kezdeményezni Predoiu kizárását a pártból. Ugyanakkor elismerte, hogy a koalíciós felkérés egyértelmûen bizonyítja a liberális miniszter szakmai hozzáértését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.