Csak szűz lányoknak jár az ösztöndíj

Egy dél-afrikai falu polgármestere úgy döntött, könnyít a tanulni vágyó lányok helyzetén, és 16 lánynak ítélt oda ösztöndíjat. A dolog szépséghibája annyi, hogy csak szűz lányok kaphattak pénzt – írta meg a The Associated Press.

Sok diák a világ minden tájáról panaszkodik a magas felsőoktatási tandíjak miatt. Nincs ez máshogy Dél-Afrikában sem, ahol ráadásul olyan szigorúak az ösztöndíjra jogosító feltételek, hogy a nők csak nagy nehézségek árán férhetnek hozzá a támogatásokhoz.

Uthukela polgármester asszonya, Dudu Mazibuko most segítséget nyújtana a faluban élő fiataloknak, de elég rendhagyó módszert eszelt ki. Egy dél-afrikai rádióállomásnak kifejtette, ösztöndíjat kaphatnak azok a lányok, akik szüzességi fogadalmat tesznek egyetemi éveikre.

A polgármester szerint ezzel szeretnék megköszönni a kedvezményezetteknek, hogy megtartóztatták magukat és remélhetően így tesznek majd a következő három évben is, amíg lediplomáznak – ugyanis az ösztöndíj csak azoknak jár, akik szüzek maradnak tanulmányaik befejeztéig is. Bár a polgármester nem fejtette ki, hogy miként képzeli el ezt a procedúrát, a lányoknak rendszeresen kellene szüzességmegállapító vizsgálaton részt venniük - írja a Huffington Post.

Egy, a nőkkel szembeni szexuális visszaélések ellen küzdő szervezet (POWA) azonban aggódik amiatt, hogy ez a diszkriminatív ösztöndíj felbőszíti majd a támogatásra váró férfiakat, illetve a szexuálisan aktív és kisgyermekes nőket.

„A POWA megdöbbent azt hallva, hogy fiatal lányok szüzességét akarják tesztelni annak érdekében, hogy megtarthassák tanulmányi ösztöndíjukat. Ez sérti a jogaikat" – jelentette ki Nonhlanhla Mokoena, a csoport ügyvezető igazgatója az Agence France-Presse-nek hozzátéve, hogy mivel a polgármester a falu pénzét használja erre, a jogsértést tulajdonképpen az adófizetőkkel finanszírozza.

Mazibuko viszont azzal érvel, hogy a szüzességi fogadalom segít a fiatal nőknek a tanulmányaikra koncentrálni, és mivel a középiskolás korú diákok is tudják, hogy ezzel a lehetőséggel csak önmegtartóztatás esetén élhetnek, remélhetően csökken a tinédzserterhességek száma is.

A polgármester nem beszél egészen zöldségeket, mert bár az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökkent a kamaszterhességek száma, a felmérések szerint a dél-afrikai lányok 25-35 százaléka még a 19. születésnapja előtt anyává válik. Abban pedig Dél-Afrika Oktatási Minisztériuma és a UNICEF is egyetért, hogy ez a jelenség összefügg az iskoláztatottság alacsony szintjével és a rossz anyagi körülményekkel.

A hivatalok azonban az uthukelai modellel szemben inkább a szexuális felvilágosításban és a fogamzásgátló módszerek megismertetésében, elterjesztésében látják a megoldást a problémára. Egy ilyen megoldásból ráadásul nemcsak a lányok, hanem a fiúk is csak profitálnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.