Oszama Bin Laden: Békében kell élnetek

Az al-Kaida vezére nem akart terroristát faragni a saját gyerekeiből, és inkább arról győzködte őket, hogy ne kövessék az ő életútját, hanem neves nyugati egyetemeken szerezzenek diplomát, és éljenek békében - állítja egy rokon.

Az amerikai hadsereg kommandós alakulata által tavaly Pakisztánban megölt bin Laden sógora a The Sunday Timesnak elmondta azt is, hogy az egykori terrorvezér több gyermekét és unokáját a pakisztáni biztonsági szolgálat fegyveres házi őrizet alatt tartja.

Zakaria al-Sadah, akinek nővére, Amal Oszama bin Laden ötödik felesége volt, a vezető vasárnapi brit lapnak adott interjúban felfedte: az al-Kaida volt vezetője ragaszkodott ahhoz, hogy leszármazottai ne kövessék őt a dzsihád (vagyis az iszlám szent háború) útján. Sadah szerint nővére - aki lőtt sebet kapott a tavaly májusi amerikai rajtaütés során - elmondta neki: Bin Laden sajnálkozott azon, hogy milyen hatást gyakorolt családjára a 2001. szeptember 11-én végrehajtott amerikai merényletsorozat. Azt tanácsolta gyermekeinek, hogy iratkozzanak be európai és amerikai egyetemekre. „Tanulnotok kell, békében kell élnetek, és ne tegyétek azt, amit én teszek, vagy tettem" - idézte bin Ladent az al-Kaida néhai vezetőjének sógora.

Sadah elmondta azt is, hogy bin Laden gyermekei és unokái még mindig a tavalyi amerikai rajtaütés traumájának hatása alatt állnak, ráadásul a pakisztáni biztonsági szolgálat (ISI) hónapok óta fegyveres házi őrizet alatt tartja őket egy háromszobás iszlámábádi lakásban. Az őrizetben lévő gyerekek között van egy hároméves kisfiú is. Sadah szerint az ő nővére és nővérének öt gyermeke is a pakisztániak őrizetében van. Novemberben Pakisztánba repült, miután azt közölték vele, hogy elviheti nővérét és a gyerekeket Jemenbe, ám a pakisztáni hatóságok később mégsem engedték őket szabadon.

A The Sunday Times által idézett magas rangú pakisztáni források szerint Amalt és a többieket azzal gyanúsítják, hogy eltitkolták a hatóságok elől az egykori al-Kaida-vezér pakisztáni rejtőzködésének részleteit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.