Ősz előtt nem lesz békekonferencia

Az Egyesült Államok és Oroszország is a lehető legkorábban meg akarja tartani a szíriai nemzetközi rendezési konferenciát, de október előtt aligha kerülhet sor a polgárháború megoldását elősegíteni hivatott megbeszélésekre – közölte Gennagyij Gatilov orosz külügyminiszter-helyettes.

A két ország védelmi és külügyminisztereinek múlt pénteki találkozóján egyetértettek abban, hogy meg kell rendezni az értekezletet, ám Moszkva képviselője szerint rövid időn belül ez már csak azért sem lehetséges, mert túlságosan sűrű a következő hetek nemzetközi diplomáciai naptára.

Hátráltatja az eredetileg május végére tervezett egyeztetés kezdetét az is, hogy a megosztott szíriai ellenzék nem tud dönteni, ki képviselje. Van nézeteltérés Moszkva és Washington között is a résztvevőket illetően: az oroszok szívesen látnák Iránt is a konferencián, az amerikaiak viszont ezt ellenezik. Miután a miniszteri találkozón a szíriai humanitárius helyzet javításának szükségességében is megegyeztek, a washingtoni elnöki hivatal arról tájékoztatta a törvényhozást, hogy 15 millió dollárt átutaltak egy, az arab ország ellenzékének támogatására létrehozott alapba, amelynek egyebek közt Németország és az Egyesült Arab Emirátusok is befizetője. Az AP hírügynökség adatai szerint 130 millió dollárt várnak a számlára. A pénzt csak polgári célokra, például az ellenzék ellenőrzése alatt álló területek irányítására, helyreállítására, ellátására lehet fordítani. Az USA ugyanakkor a lázadó harcosokat is segíti – igaz, nem harci felszereléssel, hanem élelmiszerrel, gyógyszerekkel.

A szíriai konfliktus téma az amerikai vezérkari főnök közel-keleti megbeszélésein is. Martin Dempsey tábornok – aki előbb Izraelben, majd Jordániában tárgyal – kijelentette: megbízható értesülésük szerint Bassár el-Aszad elnök hadserege úgy igyekszik minél kevésbé sebezhetővé tenni a vegyi fegyvereit, hogy „vándoroltatja”, időről-időre különböző raktárakba helyezi át őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.